2025.08.27. (szerda)

Családi kör 2018

Családi kör 2018

Dátum:

Könyörgöm, senkit ne riasszon el a béna cím - Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) -, meg az "első, magyar, tini thriller" megjelölés! Az RLSM - rövidítsük mi is így - egy rettentő fontos témáról szóló, mai magyar dráma, eszméletlenül jó fiatal színészekkel. És a Tisza moziban is látható.

Ha bármelyik magyar tévécsatornán létezne még a monopol MTV-n két évtizeden át futott Családi kör című tévéműsor, akkor az talán ma olyan témákat boncolgatna, amikről a legújabb magyar mozifilm szól. Ebben az esetben pedig a nézőknek nem egyedül kellene feldolgozniuk azokat a problémákat, amelyek soha nem velük, hanem csakis másokkal, a szomszéddal és más gyerekeivel esnek meg, hanem a film utáni beszélgetésben szakemberek segítenének ebben. Így esetleg több szó esne az elszabadult kommunikációs eszközökkel elkövetett, olykor mégis az utolsó utáni pillanatokig titokban maradó zaklatásokról, megalázásokról, lelki megnyomorításokról.

Nagyon nagy kár, hogy Schwechtje Mihály – korábban az HBO Terápia sorozatának a rendezője – első egészestés moziját a filmes portálok az „első, magyar, tini thrillerként” próbálják eladni. Ezzel ugyanis pont azt érik el, hogy a tizenévesek messziről elkerüljék, miként a krimik iránt kevésbé rajongók és a magyar filmektől meg ódzkodók még a jegyváltás gondolatát is elhessegessék. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 – a címből minimum egy vessző és a végéről egy felkiáltójel hiányzik – cím is pont annyira béna, ami a valódi célközönség elriasztásához kell. Nem is értem, miért kell egy egyébként elsőosztályú, rettenetesen fontos, a mai, magyar valóságról szóló filmet ilyen hülye apróságokkal tönkre tenni.

Nem mondom, hogy nem segített volna az RLSM-en – sok helyen így rövidítik a béna címet -, ha nem ugyanaz a forgatókönyvíró és a rendező. Mert akkor talán kikerült volna a filmből az a 15 perc, ami itt-ott vontatottá és unalmassá teszi, holott ezek nélkül a témához és a szereplőkhöz passzoló pörgős magyar dráma születhetett volna. Ám azonnal hozzá kell tennem, hogy ezzel az egyetlen hibájával együtt is ez a film az elmúlt évek egyik legfontosabb hazai, kortörténeti játékfilmje, amire csoportosan ültetnék be minden 12-25 évest, és valamennyi oktatási intézmény összes szülőértekezletét. És előre vérzik a szívem, hogy a Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 – borzasztó leírni – a Vesztettek sorsára fog jutni, és inkább megy adóforint a Valami Amerika 4-re, mint hasonló alkotásokra.

Nem szeretném a történet fordulatait lelőni. Legyen elég annyi, hogy egy középiskolában egy diáklány beleszeret az angoltanárába, aki távozik az iskolából, és neten tartják a kapcsolatot. Közben a lány körül feltűnnek korban hozzáillő fiúk is, ám a netre felengedett dolgok egyszer csak illetéktelen kezekbe is eljutnak. Remek és fordulatos a forgatókönyv, ami ráadásul úgy van felépítve, hogy simán félrevezet, simán gyűlölsz vagy szeretsz szereplőket, amíg el nem jön az újabb váltás. Ehhez remekül használják az alkotók az idősíkok közötti ugrásokat.

Ám azt hiszem, az egész film csúfos bukás lenne a tizenéveseket alakító szereplők nélkül – akik zöme gyaníthatóan valóban tizenéves. Itt ugyanis nem béna dialógokkal, mimikákkal, esetlen mozgásokkal, ciki jelenetekkel fűszerezett, laza felnőttek által trendinek gondolt pillanatokat látunk, hanem vérprofi játékot. Nem tudom, mit csinálnak ezek a fiatalok, de hogy a színészettel kellene foglalkozniuk, abban egészen biztos vagyok. Szeretném, ha néhány éven belül a legnagyobbak között említhetnénk a főszereplőt alakító Herr Szilviát, a két kortárs fiút, Vajda Kristófot és Rácz Dávidot, de Lénárt Judit nevét is jó lenne még sokszor hallani. Minden bizonnyal nem őstehetségek, de jó kezekbe került, jól formálható leendő színészek. Akik nemhogy méltó partnereik a felbukkanó szülőknek – Mácsai Pál, Rezes Judit, Schell Judit -, de esküszöm, lejátsszák őket a vászonról.

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 – ne vagyok hajlandó leírni, csak másolgatni – egy olyan film lett, amiről nem lehet úgy kijönni, hogy ne beszélgessünk róla (akár napokig is). Mert tökéletes bepillantást enged a fiatalok virtuális világban zajló, ám a mindennapokat pokollá tevő hétköznapjaikba, amiknek a szülők csak kívülállók és értetlen mellékszereplői lehetnek. A tanárokról nem is beszélve, akikről sajnos szerintem a kelleténél kevesebb szó esik ebben a filmre írt konfliktusban. A magam részéről inkább erre szántam volna azt a plusz 15 percet, ami a mostani verzióban felesleges. Mert akkor tényleg csillagos ötös lett volna a RLSM.

Bár, ha jobban belegondolok, Schwechtje Mihály játékfilmes debütálása így is nagyon erősre sikeredett. Amit nálam csak erősít, hogy a filmzenék jelentős részét fiatal, magyar zenekarok – Fran Palermo, Jónás Vera Experiment, Deep Glaze – adták.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Gézára várva

Nem kell sok minden egy kellemes színházi estéhez. Szolnokon sem. Olykor elég egy jól megcsavart és megírt történet. Két remek színésznővel, akiket értő kezek vezetnek a színen. Mindez a Szín-Mű-Helyben azzal jár, hogy bár hetvenen ülünk a nézőtéren, de mintha csak hárman lennénk.

Hab torta nélkül

Kerekes Vica különleges szépségére egész estés mozit építeni nemcsak bátorság, de hatalmas tévedés is. És bár a kisgyerek általában sok mindent megment, Lakos Nóra első játékfilmjén az elmúlt harminc év legjobb gyerekszereplője sem segít. A Hab olyan, mint egy tortadísz torta nélkül.

Radó

Vannak olyan meghatározó jelentőségű tanárok, akiket a tudásukból adódó tiszteletünk okán csak vezetéknevükön emlegetünk. Aki valami módon részese lehet a Szolnokon zenére megelevenedő debreceni kollégiumnak, az talán magába felvés egy újabb ilyen nevet az élet nevű iskola mesterei közé. Radó.

Utazás a múltba

Jelmezekben, kellékekben és hangulatában is ismét éppúgy rendben van a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója, mint színészi játékban. Sőt! Szerintem ez a nyolc szereplő a telefonkönyvet is eljátszhatta volna nekünk, akkor is legalább olyan jól szórakozunk, mint az Adáshiba premierjén.