Benedek Szabolcs legutóbbi regényeinek közös vonása, hogy valós történelmi környezetbe, megtörtént események sűrűjébe, a történelemkönyvekből ismert személyek közé helyezi kitalált történeteit, így hőseit követve a múlt útvesztőiben bolyonghatunk. Ilyen volt az elvesztett berni világbajnokság idején játszódó Focialista forradalom, a Monarchia utolsó éveiben, a magyar korona kikötővárosában zajló Fiumei cápa, vagy éppen a legutóbbi, az 1956-os eseményeket sajátos szemszögből feldolgozó Kádár hét napja.

Sőt, talán nem túlzás azt mondani, hogy az ezeket a könyveit részben megelőző, Szolnokon játszódó A kvarcóra hét dallama című regénye óta a szerző egy-egy szolnoki utalás elejtéséről se feledkezik meg. Amiknek a felbukkanása külön öröm számomra. Hozzátéve, hogy úgy látom, immár saját korábbi történeteire való visszakacsintásokat is belecsempészi új munkáiba, így a Vörös, mint a vér című regényben is megpendíti például a Fiumei cápa esetét. Azt hiszem, ezeket tekinthetjük olyan kincskeresési lehetőségeknek, amelyekkel csak azok élhetnek, akik ismerik a termékeny szerző évente gyarapodó munkásságát. Avagy azt is mondhatom, a hűséges olvasók ajándéka mindez.

Hogy legújabb történetéből mit ment át következő regényeibe, az a jövő zenéje. Az azonban biztos, hogy a Vörös, mint a vér lapjain, ahol az 1919-es Tanácsköztársaság néhány napja elevenedik meg, olyan erővel és részletességgel mutatja be a korabeli Budapestet, mintha egy fővárosi „hop on hop off” busz átcsúszott volna valami időkapun, és száz évvel ezelőtt járnánk vele a várost. A regény olvasása közben sokszor eszembe jutott, hogy elő kellene venni valami korabeli főváros térképet, meg mellé rakni egy mait, és azokon követni, éppen merre járnak Benedek hősei. Akik természetesen nem egy egyhelyben ülő figurák, így a belvárostól kezdve, a Nyugati pályaudvar és a Nagykörút környékén át egészen Csepelig is eljutnak, eljutunk. Esküszöm, ha semmi nem történne a regényben, csak a főhősöket követhetném a város utcáin, nekem már az is elég lenne.

De persze Benedek Szabolcs nem hazudtolja meg korábbi munkásságát (lásd például a Vérgróf sorozatot). A fél város bejárását ugyanis egy rejtélyes krimi, illetve a zavaros történelmi helyzet motiválja. És az előbbiről is kész vagyok elhinni, hogy valós történéseken alapul, azaz az író százéves hírek alapján szőtte a történetét. Amiből nem hiányozhatnak a Tanácsköztársaság figurái, a Lenin-fiúk és a tényleg létező Cserny József, vagy éppen a Korvin Ottó és Szántó Rezső, netán Szamuely Tibor. Benedek teremtményeinek köztük kell túlélni azokat a kalandokat, amelyekbe akár bele is keveredhetett néhány fiatal értelmiségi 1919 tavaszán.

Benedek Szabolcs legutóbbi regényeiben tényleg az a jó, hogy miközben van egy letehetetlenséget biztosító, fikciós szál, a múltban is kalandozhatunk. És miközben kiválóan szórakozunk a kitalált történeten, némi képet kapunk a történelmi korról. Amiről a Vörös, mint a vérben, ha szőr mentén is, de azért maga a szerző is véleményt mond férfi főhősén keresztül. Így akár a száz évvel ezelőtti, idén nem sokat emlegetett Tanácsköztársaságra való emlékezésre vagy inkább emlékeztetésre is kiváló lehetőség ez a könyv. Amit, ha valaki autentikusan akar olvasni, feltétlenül május 1-jén kezdjen, mert akkor pont száz évet repíti vissza a „Benedektours hop on hop off járata”.