2025.08.27. (szerda)

Gézára várva

Gézára várva

Dátum:

Nem kell sok minden egy kellemes színházi estéhez. Szolnokon sem. Olykor elég egy jól megcsavart és megírt történet. Két remek színésznővel, akiket értő kezek vezetnek a színen. Mindez a Szín-Mű-Helyben azzal jár, hogy bár hetvenen ülünk a nézőtéren, de mintha csak hárman lennénk.

Közhellyel kezdem, bár néha úgy tűnik, ez nem mindenki számár egyértelmű: mai, hétköznapi történetből is lehet remek színházi előadást csinálni. Persze sokkal könnyebb, ha az alapokat az a Szakonyi Károly rakja le, aki az Adáshibával örökre beírta magát a magyar irodalom és színjátszás történetébe. Aki nem mellesleg, nyolcvanon túl is képes évtizedekkel fiatalabbakról, mégsem a múltba révedően írni. A szolnoki Szín-Mű-Helyben Málnay Levente által színpadra állított Két nő és… című darabja úgy kortárs, hogy kortalannak is nevezhető, merthogy örök témát feszeget: a megcsalt feleség és a szerető kapcsolatát, meg mindazt, ami e mögött felbukkanhat.

Nehéz a poénok lelövése nélkül írni az előadásról. Bevallom őszintén, nekem egészen sokára esett le, hogy mi is a történet mozgatórugója. Miközben a szobaszínház aprócska nézőterén azért menetközben is hallatszottak a suttogó megfejtések. De nem bánom. Leginkább azért, mert így visszagondolva, nem bennem van a hiba, hogy nem vagyok Colombo. Hanem a rendezésnek és a két színésznőnek köszönhetően vitt magával a történet, amit akkor csak fejtettem meg, amikor dramaturgiailag az alkotók akarták. Akik végig játszottak velem, akikkel az utolsó pillanatig együtt játszottunk.

Nemcsak a Szín-Mű-Hely adottságai miatt. Ahol teltház révén is bent ült még rajtam kívül vagy hetven ember. Hanem Radó Denise és Gombos Judit miatt. Akik úgy pörgették ezt a különös és nagyon jól megcsavart történetet, mintha hárman lennénk abban a lakásban. És nekem mesélnének, valami harmadik barátnőnek, akinek valahol a mérleg nyelvének is kellene lennie, meg kellő empátiával is illene viseltetnie a két nő külön története, nyomora és szenvedése iránt. A két felvonás másfél órájában néha tényleg azt éreztem, hogy mindjárt kiszólnak nekem, vagy megkínálnak konyakkal, esetleg vasalnom vagy hajat beraknom kell. Vagy, mintha a nem kért harmadik szereplő kérdéseire reagáltak volna, amikor továbbfűztek egy-egy szálat.

Egy pillanatra sem akarom azt állítani, hogy a világirodalom csúcsait kóstolgattuk, vagy az évszázad színházi előadása született. Nem. Nem is vártam. Mint a Szín-Mű-Helyben oly sokszor, ezúttal is szereztek nekem egy kellemes estét. Egy jó történettel, aminek megvolt az eleje és a vége, amit a legnagyobb természetességgel keltet életre két tüneményes nő (akik épp ettől nevezhetők színésznőnek). Kikapcsolódtam, játszótárs voltam, elgondolkodtam. Igen, a férfi-nő kapcsolat teljesen soha meg nem fejthető bugyrairól. És ez nekem sokszor nemhogy elég, de felemelő is. Hát kell ennél több?

És, hogy kicsoda Géza? És mi történik vele? Eszem ágában sincs elmondani. Tessék elmenni a Szín-Mű-Helybe, és megtudni, hogy a három pont mit is jelent a Két nő és… cím végén! Géza! Gézák!

(A fotók a Szigligeti Színház oldaláról valók)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Mesélek az Árkád-sarokról (is)

A Kulturális Örökség Napok (KÖN) keretében ismét rendhagyó tárlatvezetésre várom mindazokat, akiket érdekel a Nerfeld-, Centrum-, Árkád-sarok, azaz a Kossuth és a Szapáry utcák kereszteződésének története. Találkozzunk a júniusban kihelyezett tablóknál szeptember 21-én 10-kor!

Szórakoztunk, de nyertünk

Továbbra is azt mondom, hogy a Szolnoki csata lehetne a város egyik legnagyobb turisztikai vonzereje, ha a szervezők túl tudnának lépni a saját árnyékukon. Persze, amíg ez nem történik meg, a magam részéről addig is remekül szórakozok az első tavaszi szabadtéri programon.

Forradalmi Benedek

Benedek Szabolcs Focialista forradalom című könyve az eddigi legjobb regény, amit az ötvenes évekről, annak is a hétköznapjairól, a kisembereiről, a széllel együtt fordulókról és a történelmünkkel való elsumákolt szembenézésről olvastam. Letehetetlen és filmért kiált.

Három könyv nyárra

A Tiszavirág Fesztivál vége egyben azt is jelenti, hogy végérvényesen elkezdődött a nyár. Talán sokan megengedhetik maguknak, hogy szakítsanak a napi rutinnal és kikapcsolódjanak. Mondjuk egy-két jó könyvvel. Például a Győztesek köztársaságával, a Sömmivel vagy a Csernobili imával.