2025.08.27. (szerda)

Száz vasútról meséljetek!

Száz vasútról meséljetek!

Dátum:

Tudják, hogy mikor indult el a szolnoki úttörővasút? És mi okozta a vesztét? Vagy éppen mi minden működött a mai Reptár főépületében, az egykori első indóházunkban azt követően, hogy máshová került az állomás? Ha kíváncsiak, szerezzék be Szikszai Mihály megyei vasúttörténeti munkáját.

Több szempontból is szerencsésnek mondhatja magát az a város, ahol levéltár működik. Egyrészt talán azért, mert olyan szellemi potenciál összpontosul ezen intézményekben, amelyből az adott település múltjának a tudományos igényű felderítésére is futja. Másrészt ezeknek a kutatásoknak – főleg az időigényességük miatti – a nem éppen alacsony költségeit jórészt nem a településnek kell viselnie, hanem a központi költségvetésnek. Harmadrészt pedig a levéltárak általában azt is megoldják, hogy a kutatási eredményeik valamilyen módon a tudományos és a szélesebb közönséghez is eljussanak. Vegyük csak példának Szolnok esetét, ahol a Magyar Nemzeti Levéltár helyi intézménye Zounuk címmel évkönyvet jelentet meg, rendszeresek az általuk szervezett konferenciák és előadások, illetve időről-időre remek könyveket is a piacra dobnak. Mindezek miatt talán nem túlzás azt mondani, hogy sokkal kevesebbet tudnánk Szolnok történetéről – így jóval szegényebbek lennénk – a Pozsonyi úti intézményünk nélkül.

Nem követve a többi megyei és egyéb levéltár munkásságát, azért meg merem kockáztatni, hogy a „várak ereje” itt sem a „falakban vagyon”. Kellenek az olyan tudósok, mint például Szikszai Mihály főlevéltáros, aki legalább három évtizede kutatja írott dokumentumok alapján Szolnok és a megye múltját. Ha jól veszem ki az eddig megjelent publikációiból, nagyjából ugyanennyi ideje próbálja felfejteni a város és Jász-Nagykun-Szolnok megye közlekedésének a történetét. A hajóhidakról és a hidakról éppúgy publikált már, mint a tömegközeledésről, vagy éppen a vasút különbözői eseményeiről. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a város és a megye közlekedéstörténetének két lábon járó lexikonja vagy tudástára Szikszai Mihály, aki a vasútról szerzett ismereteit idén ősszel az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Közleményei sorozatának 16. kötetében adta közre.

Az Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye vasúttörténetéhez iszonyatos mennyiségű kutatásra, így objektív információkra építve veszi végig a klasszikus vasútvonalainkat, az ezekhez kapcsolódó építményeket és műtárgyakat (értsd: hidakat), illetve keskenynyomtávú vasutakat. Mindezek mellett pedig olyan ínyencségekre is futja, mint például a kádári „Ezüst nyíl” története, a világháborúk környékbeli vasúttal összefüggő eseményei, vagy éppen a Szolnokon vonattal megfordult hírességek történetei. A virtuális vasúttörténeti könyvtárnak is beillő irodalomjegyzéke mellett pedig érdemes a gazdag forrásközlésben is elmerülni. Számomra pedig igazi hab a tortán a könyvben tárgyalt nagyjából másfél évszázad magyar pénzegységekről szóló felsorolása, amiért tényleg nagyon hálás vagyok.

Na, de hogy kedvet csináljak ehhez az egyébként leginkább „vasútőrültek” számára kincset érő könyvhöz, érdemes kiemelni belőle a szolnoki vonatkozású részeket. És itt most nem is csak az itt összefutó vonalak részletes történeteire gondolok. Hanem például olyan csemegékre, mint a Szolnok-Kiskunfélegyháza helyiérdekű vasút történetére, aminek az engedélyeit tovább adták-vették, minthogy elkészült. Vagy éppen a rengeteg legenda által övezett Szolnoki Úttörővasút történetére, amit csak 1966. szeptember 24-én, az akkori Tiszaligeti Napok keretében adtak át, és nem mindenféle alantas okok, hanem az 1970-es árvíz és a kihasználatlanság miatt kellett megszüntetni.

A Szolnok múltja iránt érdeklődők számára talán a legérdekesebb – avagy kötelező – fejezet a Szolnok pályaudvara című fejezet, amely 1847 és 1975 között tárgyalja azt a négy épületet, amelyek két különböző ingatlanon viselhették ezt a megnevezést. És például szót sem ejt arról a városi legendáról, miszerint a Tisza-parton Debrecen felé tovább futó sínpálya terve valamiféle helyi ellenálláson bukott volna meg. Mert a levéltári dokumentumok alapján inkább úgy tűnik, hogy a költségek és a józan gazdasági számítás térítette el az irányt. Viszont ennek apropóján majdnem másfél évszázadon át követi az első indóház kalandos történetét, amiben lakások éppúgy voltak, mint kollégium. Aminek helyén már az 1970-es évek elején országos vasúti skanzent akartak kialakítani, aminek tervét aztán a nyolcvanas években megerősítették, hogy végül 1997-ben Budapestre kerüljön az egyik legnagyobb szabadtéri, közlekedési gyűjtemény. Nem kevésbé érdekes és tanulságos a mai vasútállomás születésének története sem, ami ugye már az ötvenes években elindult. Szikszai Mihály könyve alapján érdekes elképzelni, hogy mi lenne a Jubileum tér helyén ma, ha az első tervek megvalósulnak, így hatvani állomásra hasonlító épületet kapunk.

Szikszai Mihály Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye vasúttörténetéhez című könyvének egyetlen hibája van. Hogy nincs ott a város valamennyi könyves- és ajándékboltjának kirakatában, Szolnok valamennyi iskolájának könyvtárában, és minden a város múltja iránt csak egy parányi érdeklődést is mutató könyvespolcán. Mert ilyen sorsra lenne érdemes.

(Az illusztrációk Szikszai Mihály könyvéből valók.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szánalmas Ferik

Ez a cikk az Ajánlom rovat azon darabja, amelyben olyan termékről írok, amit nem ajánlok. Tímár Péter Zimmer Ferijének második része ugyanis nézőként vállalhatatlan. Gyártóként, kifizetőhelyként minden bizonnyal kevésbé az, hiszen pár tízmillió forint a közösből persze benne van.

Játék a színházban

Gyerekeket becsalogatni a színházba, a színház részéről a legjobb befektetés. A város középiskolásait megszólító Ádámok és Évák ünnepe után a szolnoki általános iskolásokat is megérinthette a színház illata. A Teátrum Gála azonban nemcsak azt mutatta meg, hogy jó játék a színház.

Törlesztések

A Kölcsönlakás az év legjobb magyar mozifilmje. De csak azért, mert idén még nem mutattak be másik magyar játékfilmet. Nincs kétségem afelől, hogy minden premier egyre lentebb taszítja majd Dobó Kata első filmjét a hazai gyártású mozik listáján. Mert csak a színészek mentik a menthetetlent.

Szép csendben és a valóság

Szép csendben. Nagy Zoltán elsőfilmes rendező alkotásának a címe a legtalálóbb. Mert így söpörjük a szőnyeg alá a kellemetlen ügyeket. Az iskolában. A megalázott családjában. A megalázónál. A fiatalok háborognak, de vihetik tovább a mintát. Szép csendben nem változik semmi.