2025.08.27. (szerda)

Egy szolnoki alkotó emlékiratai

Egy szolnoki alkotó emlékiratai

Dátum:

Szolnok elmúlt fél évszázada és Sziráki András életének utolsó ötven éve ezer szállal kötődik egymáshoz. A Mezőgép egykori első embere, a város rendszerváltás előtti utolsó országgyűlési képviselője az Osiris Kiadó gondozásában jelentette meg szociografikus önéletrajzát.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás január 20-án jelent meg először.)

Még ki sem nyitottam Sziráki András A tegnap minősége című könyvét, de már biztos lehettem abban, hogy számtalan, általam nem ismert helytörténeti adalékkal fog szolgálni. Nem is csalódtam. Mert például kiderült belőle az Ady Endre út és a Ságvári körút sarkán álló, fedett piaccsarnok építésének háttere, a rendszerváltás előtti állampárt megyei első titkárainak mini portréja, vagy éppen az 1989. március 15-ei városi ünnepség egyik fontos momentuma, hogy a szovjet hadsereg 1956-os visszatéréséről ne is beszéljek. Ezért kétség nem férhet ahhoz, hogy ez az alapvetően szubjektív életrajz Szolnok elmúlt fél évszázadának egyik fontos forrása lehet és lesz.

Végigolvasva Sziráki András nyolcvannyolc kalandos évének történetét az első, ami eszembe jutott, hogy a még élő és emlékezni tudó kortársai elé példaként kell állítani. Sziráki András mellett ugyanis számtalan olyan megkerülhetetlen alakja volt a város elmúlt fél évszázadának – rendszerváltás előtt és után egyaránt -, akik egyszerűen nem tehetik meg, hogy ne hagyják az utókorra emlékeiket. Minden el nem mondott szubjektív életrajzzal Szolnok lesz szegényebb. És bár tudom, keveseket ér az a megtiszteltetés, hogy az ország egyik legrangosabb kiadója – az Osiris – gondozza írásukat, akár helyi intézmények is ösztönözhetnék hasonló könyvek megjelenését.

A Mezőgép volt első embere a vaskos kötetben sorba veszi éveinek történéseit és szereplőit úgy, ahogy emlékszik rájuk. Számomra rendkívül szimpatikus, hogy sem az ötvenes évekbeli gondolatait és döntéseit, sem a szocializmus utolsó évtizedeiben játszott szerepét nem akarja sem szépíteni, sem relativizálni, sem a mai kornak megfelelően elmesélni. Nyíltan vállalja baloldali elkötelezettségét, párttagságát, hitét, sőt képes tévedései és hibái beismerésére is. Nem tudom, nem tudhatom, hogy mennyire objektívek az általa elmondottak, de tulajdonképpen nem is érdekel. Mert ez egy szubjektív életrajz, egy forrásmunka. És bár sokan szereik hangoztatni, hogy a történelmet a győztesek írják, ám ez tévedés. A történelmet az írástudók írják. Az olyanok, mint Sziráki András, aki erőt vett magán, hogy papírra vesse, szerintem igenis kalandos életét, ráadásul élvezetesen és olvasmányosan.

Bár van némi kötődésem a mezőgazdasághoz, és gyerekként imádtam, amikor az országot járva a szolnoki Mezőgép körbálázóit láttam a földeken, a könyv ugyancsak gazdag technikai leírásaiból nem sokat értek. Csak azt érzékelem, hogy volt Szolnokon egy ember, aki nagyon akarta a sikert, aki nem a saját zsebére próbálta építeni sem a szocializmust, sem a demokráciát, akit Nyugaton is respektáltak, így elmondhatja magáról, hogy alkotott. Nagyot alkotott. És ezt az sem veheti el tőle, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben a szeme láttára – és a város kárára – küldték padlóra az életművét. Csodálom, hogy ezt emelt fővel túlélte.

Amikor megtudtam, hogy megjelenik ez az elsőre nagyon szolnoki könyv, azon gondolkodtam, vajon az Osiris miért vállalta a kiadását. A könyv végére érve azt hiszem, tudom a választ. Sziráki András szociografikus önéletrajza ugyanis nemcsak Szolnokról szól, Szolnokon érdekes és Szolnok számára bír forrásértékkel. Sziráki András A tegnap minősége című munkájában Magyarországról, tulajdonképpen az ország történelméről mesél 1930-tól kezdődően. Milyen volt szegénygyereknek lenni a Jászságban. Hogyan vonult át a front a kisember fölött. Miként lehetett az új világban kitörni az elrendeltetettnek gondolt életútról. Mit jelentett összeakadni az ÁVH-val, vagy éppen testközelből átélni az oroszok 1956-os „bevonulását”. És folytathatnám a sort a kisváros mechanizmusaival, a szocializmus működési modelljével – ami egyre félelmetesebben köszön vissza a mában -, az állampárt mögé bújó pitiánerekkel vagy éppen a rendszerváltás máig fel nem dolgozott hátterével.

Szórakoztató és nélkülözhetetlen olvasmány. Így, akit érdekel Szolnok múltja, Magyarország elmúlt nyolc-kilenc évtizede személyes szemszögből, az ne hagyja a könyvesboltok polcain Sziráki András munkáját. Mert szerintem nem fog csalódni.

(Az illusztrációk a kötetből valók.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kismesterek nagy képei

Van még szabad falfelület a városban, megörökítendő szolnoki épület is bőven akad, miként portréból is lehetne továbbiakat festeni. Azt hiszem, nemcsak nekem jut ez eszembe a Magiszter iskola diákjai és tanárai által, a Tisza-parti sétány mellvédjének folyó felőli oldalára festett képei láttán.

Játék a múltunkkal

Az 1989-es határnyitásnak is több olvasata van. Az emlékezők elfogultsága, szándékos vagy megszépítő ferdítése miatt pedig a valóságot talán soha sem tudjuk meg. Ennek ellenére készülhet a sztoriból olyan remek dokumentarista játékfilm, amilyen most fut a Tisza moziban.

Harnáról kellene írni, de…

Harna Péter megérdemelt és parádésan megoldott jutalomjátéka a Szigligeti Színház utolsó bemutatójának címszerepe. Még akkor is, ha a Charley nénje csak egy felejthető, könnyed, zenés bohózat. Ami ettől még méltó lezárása is lehetne egy átgondolt évadnak. Az évad miatt azonban nem az.

Benne vagyunk mi is

A Szolnok ispán öröksége című kiállítás nem klasszikus múzeumi tárlat, inkább kedves ajándék a Damjanich János Múzeumtól a város lakóinak. Csak a szépre emlékezünk, mint amikor nagycsaládi ünnepek asztalánál megidézzük a közös múltat. Minimum 65 ezren kellene, lássák.