2025.08.27. (szerda)

Földváriak zenéje

Földváriak zenéje

Dátum:

Hogy a szavam is elállt, az enyhe kifejezés. Hogy a sárga irigység fogott el, az tagadhatatlan. És bevallom, szinte az első betűtől az utolsóig elolvastam a foldvarzeneje.hu oldalra felkerült anyagokat. Gere Péter muzeológus Tiszaföldvár zenei múltján keresztül a településről is mesél.

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. január 27-én jelent meg először.)

Már nem tudom, hogyan bukkantam a „Földvár zenéje”, azaz „Muzsikaszó Földváron, zenei érdekességek a település múltjáról” fő- és alcímet viselő honlapra, de tényleg őszintén mondom: nem akartam hinni a szememnek. A viszonylag egyszerű honlap-szerkezet mögött ugyanis Tiszaföldvár zenei élete elevenedik meg, és miként a weblap alcíme ígéri, a hangjegyek és zenészek révén a település történetének különleges epizódjai is felbukkannak a tanulmányoknak is nevezhető cikkekben. Mert van-e annál XX. századibb és magyarabb történet, minthogy egy alföldi kisváros kultúrára szomjas értelmiségijei életre hívnak egy szalonzenekart, ami aztán vagy a szimpla zsidózás vagy a zsidótörvényeket megszavazó kormánypárt hatalomféltése miatt fut zátonyra?

Gere Péter muzeológus – miként az a foldvarzeneje.hu oldalon írja – eredetileg az 1925-ben alapított és napjainkban is működő Tiszaföldvári Férfikórus történetének 95 évét akarta feldolgozni. Ám miközben a negyvenegynéhány oldalon megjelent, gazdagon illusztrált helytörténeti kiadványt készítette, annyi történet és dokumentum került elé a település zenei múltjából, hogy nem tudta megállni azok feldolgozását is. Ennek köszönhetően például bemutatja a Gali-famíliát, amelynek tagjai több nemzedéken át szórakoztatták nemcsak a helyieket, de a környéken lakókat is. És ami a legszimpatikusabb: Gere Péter tudósemberhez illően olyan alapos lábjegyzetekkel és azokban irodalommal látja el dolgozatait, hogy bármelyik tudományos folyóiratnak díszére válnának. Ami természetesen nemcsak a leírtak hitelesítése miatt fontos, hanem azért is, mert így esélyt ad a megkezdett munka folytatására is.

A tiszaföldvári mulatós zenekarok mellett külön dolgozatokat kapnak a helyi fúvószenekarok, a helyben felbukkanó kisebb, zenés társulatok, illetve az országos karriert befutó, de földvári kötődésű művészek is. Nem tagadom, engem a helyi beatzenélés hőskora, illetve az 1950-60-as években Tiszaföldváron működő tánczenekarok hoztak a leginkább lázba. Ez utóbbi fejezetben pedig olyan történet rajzoldóik ki, amely minimum filmért kiált, már ha egyszer valóban meg akarjuk mutatni, milyen következményei voltak 1956-nak a vidéki Magyarországon. Mert az milyen sztori, hogy a helyi vendéglő kerthelyiségében zenélő középiskolás fiút az 1956 után a helyi gimnázium élére állított igazgató, komiszár tulajdonképpen kidobja az iskolából?

A helyi beatzenekarok első évtizedéről szóló fejezet pedig olyan utakat mutat be, amelyek tipikusnak is tekinthetők a hatvanas évek Magyarországán. Zenélni akaró fiatalok összeállnak, külföldi slágereket, ritkábban saját dalokat játszanak, de hétvégenként olykor 4-500 (!) korukbelinek zenélnek. Aztán bejutnak a Ki mit tud?-ra és más országos versenyekre, de a nagy áttörés sajnos elmarad, így az ORI vizsgákkal a hangszernél maradók vendéglátós zenészként fejezik be a pályájukat.

(Külön tanulmányt érne, ahogy ezek a helyi zenekarok 30-40 évvel később egy-egy emlékkoncerten újra összeállnak.)

Rendkívül szimpatikus, hogy Gere Péter egyrészt úgy alakította ki az oldalt, hogy már az induláskor legyen rajta elegendő – magyarán egy kisebb kötetre való – tartalom. Másrészt nem akarja magának megtartani a tiszaföldvári „könnyűzene” – a XX. századon átvonuló szórakoztató zene – történetének feldolgozását, hanem olvasóit is erre buzdítja. Így, ha nem fogy el a lelkesedés, és akad, aki például a kilencvenes évek helyi zenei életét feldolgozza, akkor egy olyan oldal született, ahová rendszeresen érdemes lesz visszatérni, mert talán mindig lesz valami újdonság. És emiatt valószínűleg sokáig enni fog a sárga irigység, hisz csak kérdezni tudom: egy hasonló munka mikor indul el, vagy lesz látható Szolnokon. Mert Szolnok XX. századi zenei, könnyűzenei életéből is lenne mit megmutatni, még mielőtt sok minden és sokak feledésbe merülnek. Íme, a példa, amit követni lenne érdemes.

(Az illusztrációk a foldvarzeneje.hu oldalról valók.)

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Budapesti időutazás térképen

Egy Budapestről szóló könyvben is lehetnek szolnoki vonatkozások. Aki valahai is érdeklődött a főváros és a térképek iránt, biztosan találkozott Kass János és Mácsai István aprólékosan megrajzolt térképével. Miként Kuti Zoltán is, aki ennek alapján fantasztikus könyvet írt Budapestről.

Rendszámok és sorszámok

Semmi sem alakított át annyira az utcaképet - Szolnokon sem -, mint a magánautók elterjedése. A Kádár-kor hajnalán pár ezer személyautó lehetett forgalomba, a végére közel 2 millió. Addigra el is fogyott a két betű négy szám kombinációjú rendszám, és a sorszám is értelmét veszítette.

A tánc és a zene ünnepe

A "Bolero! - Tánckoncert" című produkció létrehozásában a Mozdulat Táncműhely is együttműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral. Vezetőjük Szitt Melinda, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára.

Ott lehetünk a születésnél

Megállva a sötét és bűzös lövészárokban, hallgatva a másfél embernyi mocskos falak fölül beszűrődő lövéseket, és belegondolva, hogy dédapáink éveket töltöttek ilyen helyeken, mindjárt több fogalmunk lesz az első nagy háborúról, mintha csak feliratok és megfakult tárgyak között bóklásznánk.