A belvárosból a Nyáry Lőrinc hídon keresztül érkezhetünk az egykori szolnoki vár területére. Csak, hogy egyértelmű legyen, ez a Tisza torkolatához legközelebb eső Zagyva-híd, amely 2013. július 1-je óta viseli a szolnoki várat 1552-ben védő kapitány nevét, és ez talán egyszer majd a műtárgyra is felkerül. Természetesen az utoljára a XIX. század közepén, a szabadságharc idején hadászati jelentőséggel bíró szolnoki erődítményből a felszínen ma már semmi eredetit nem láthatunk, viszont az elmúlt évtizedek építkezéseinek – és benne különösen az elmúlt évek fejlesztéseinek – köszönhetően egyre több jelét fedezhetjük fel a néhai várnak. Tavaly pedig kikerültek olyan tájékoztató táblák, amelyek mentén akár egy szolnoki vártúrát is tehetünk.

A hídon átérve érdemes először az ártérre lemenni, és az ott lévő, a stilizált várfalra, valójában a gátra helyezett emléktáblákat megnézni. Ezek között van, amelyik már a 2000-es nagy árvíz előtt is itt volt, például amelyiken Vitkovics Mihály (1778-1829) Külső-Szolnok vára című epigrammája olvasható. Mellette a szolnoki palánkvár 1617-es ábrázolását láthatjuk, illetve Tinódi Lantos Sebestyén 1552 körül keletkezett versét olvashatjuk, amely nagyjából leírja a torkolatban akkor fekvő erősséget. Innen feltekinthetünk a készülő műbástyára, majdani látogató központra, amit ki-ki a maga ízlése szerint minősíthet, nem megfeledkezve arról, hogy a következő évtizedekben ez a modern építmény lesz a „szolnoki vár”.

A hídfő után, a töltés tetején jobbra fordulva, a Gutenberg téri olajos házak parkjában már tábla mutatja, hogy a szolnoki vár területén járunk, és sétánkat a Délnyugati félbástya felé folytathatjuk. Ez tulajdonképpen a mai torkolatra, annak idején a várárok és a Tisza találkozására néző bástyának a helye, ahonnan talán nemcsak a várfalat, de az átkelőt és a kikötőt is védeni lehetett. A kőpárkányra fektetett fém tájékoztató táblán egyébként rövid leírás olvasható – magyarul és angolul – a bástya jelentőségéről. Mivel az ártéri fák itt nem zavarják a kilátást, a legjobb panoráma jelenleg innen nyílik a szolnoki várból, és ha arra járok, mindig csodálkozom is, hogy miközben a Tisza-parti sétány zsúfolt, ide a szolnokiak is ritkán jönnek át.

A Tisza mellett juthatunk el az úgynevezett Vízi kapuig, amely pár éve még csak egy lejáró volt a rakpartra, most azonban már valóban egy kiépített kapu. A fennmaradt középkori ábrázolások többségén is látható ez a kapu, amelyen keresztül a várban élők vizet vehettek a folyóból, illetve megközelíthették a kikötőt, ahonnan a hajók akár a Dunáig is járhattak. A kapu mellett is találunk egy kétnyelvű, fém, mára kicsit berozsdállt tájékoztató táblát, ami itt egy nagyon stilizált szolnoki vár látképpel egészül ki. Egyébként érdemes a kapun át a Tiszához vagy a rakpartra lemenni, és kicsit „felnézn”? a szolnoki várra. Majd vissza a „várfalra”, amin továbbhaladva a Tisza folyásával ellentétes irányban, elérjük a délkeleti-sarokbástyát, és a „tanösvényt” záró, utolsó tájékoztató táblát.

Itt visszafordulhatunk a Vártemplom felé, aminek a Tisza felé eső falán egy olyan le nem vakolt részt láthatunk, amely az itt állt korábbi templom tégláira utal. A templom előtt, a néhai játszótér szélén pedig egy újabb „sétapont”, ami a török korban a szolnoki vár területén létezett uralkodói dzsáminak állít emléket. Nem sokkal távolabb pedig a török- vagy várkút tekinthető meg, ami a szolnoki vár XX. századi felfedezésének (feltalálásának) talán az első „emléke”. A kút helyén ugyanis 1952-ben már végzett ásatásokat Kaposvári Gyula, ám a most ott látható alkotás csak 1977-ben került a helyére, és lett a szolnoki vár megidézésnek egyetlen szocializmus idején állított momentuma.

Ha már a szolnoki várban járunk, nem hagyhatjuk félbe a sétát, még akkor sem, ha az „erőd” északi része még erősen rekonstrukció alatt áll. A már említett műbástya környékén a sétány kiépítése hamarosan kezdődik, ami majd a Szolnok Művésztelep mellett vezet el. Ennek kertjében ott áll a szolnoki vár első „romantikus említése”, azaz a soha nem létezett vártorony, amit a telep első lakói hordtak össze a környéken található kövekből. A művésztelep legutóbbi felújításakor azonban ezt az alig száz éves tornyot is renoválták, és ha minden igaz, előbb-utóbb kiállításoknak adhat majd helyet. Miként a művésztelep túlsó sarkán, a vártemplom tövében egyszer talán elkészülő palotarekonstrukció is, aminek a helyén néhány éve azok az ásatások zajlanak, amelyek a legtöbbet mutathatják a néhai, szolnoki várból.

Persze, ez a vár nem olyan, mint a többi, a megszokott várak, viszont itt van és a miénk. Ráadásul most már kiállításként is értelmezhető, azaz megnézhető. Amíg kevésbé járhatunk világot, egy délutáni sétát a szolnoki vár is megér.