2025.08.27. (szerda)

Örökre itt áll teljes úti kosztümben

Örökre itt áll teljes úti kosztümben

Dátum:

Keresek egy képet. Majdnem negyven éve készült Velemben, apai nagyanyám és Törőcsik Mari mosolyognak rajta egymásba karolva. "Itt állok teljes úti kosztümben..." Amikor felöltözve várok a többiekre, hogy végre induljunk, gyakran mondom ezt, közben belül Törőcsik Marit hallom.

Bár néhányszor találkoztunk, persze, hogy nem volt személyes ismerősöm. Mégis most jövök rá, hogy része volt, és marad is életemnek. Az én Törőcsik Marim.

Azon a nyáron, 1983-ban, a Kőszeghez közeli Velemben kirándult a kiterjedt család: nagyszülők, nagybácsik, unokatesók. És egyszer csak az aprócska falu főutcáján szembe jött egy végtelenül egyszerű, mégis feltűnően elegáns, napszemüveges nő, fonott kosárral a kezében. Nem értettem, hogy apai nagyanyám és nagyapám miért jött hirtelen lázba. Igazán csak arra eszméltem, hogy már azzal a számomra akkor még ismeretlen nénivel beszélgetnek, akinek fülig ér a szája, úgy mosolyog. Majd egyszer csak nagyanyámmal egymásba karolnak, nagyapám meg sűrűn kattintgat a Yashica-jával.

Azóta tudom, hogy kicsoda Törőcsik Mari. Pontosabban akkor kezdtem el tudni, felfedezni, megismerni, és magamban építgetni az én Törőcsik Marimat. Aki ott mosolyog valamelyik családi fotóalbumban a több mint húsz éve halott nagymamám oldalán.

Azt hiszem, éppen az Osztrigás Miciben játszott Szolnokon – akkor még bejáratos voltam a Szigligeti titkárságára -, amikor újra láttam civilben. Ott ült az igazgatói előszobában, egy fotelban, mint egy apró, törékeny kis madárka. Hirtelen hihetetlen volt, hogy ugyanazt az embert látom, aki esténként a színpadon azt a házsártos, de férjét imádó öregasszonyt is úgy játssza, mint egy díva, amikor szerepe szerint összetört, akkor is majdnem felrobban körülötte a színpad.

Ebben az előadásban hangzott el többször is az „Itt állok teljes úti kosztümben…” sor, amit aztán – most már több mint negyedszázada – mindig elmondok, amikor a családból bárkire, felöltözve várnom kell. Kimondom, a többiek az én hangomat hallják, de a fejemben Törőcsik Mari beszél, és azonnal ott áll abban a halványszürke kosztümben, senki máséhoz nem hasonlítható mosolyával.

És most jut eszembe, hogy éppen három évtizede ő volt Szellemfi a jellemszínész, a Taub János rendezte Liliomfiékban. Abban a darabban, amivel újra megnyitotta kapuit a Schwajda György irányításával teljesen újjávarázsolt Szolnoki Szigligeti Színház. De hirtelen beugrik a Száz év magány és A hegedűs a háztetőn Goldéje Gregor József oldalán. Meg a Micsoda útjaim lemez. Sőt, mennyire imádom a Ludas Matyinak azt a hangjáték változatát, amit természetesen Schwajda írt, és amiben Törőcsik Mari Matyi anyjának a hangja. Vagy ott van a Csapd le csacsi, amiben Pap Vera anyukáját, Gáspár Sándor anyósát alakítja, aki megjön a levesnek valóval, a film végén pedig egy fanyar mondattal legyint a férfiakra meg a politikára.

Meghallhatott. Távozhatott az élők sorából. Csak a fejemből nem fog. Amíg élek, addig nekem Törőcsik Mari is él. Sőt, amíg van kinek mesélni róla, az én Törőcsik Marim majd engem is túlél. És ez bíztató.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kiállítás a ládafiából

A Damjanich János Múzeumban vendégeskedő "Kocsira ládám, hegyibe párnám" című időszaki kiállítás kapcsán három dolgot előre kell bocsájtanom. Így kell nyolc tárgyból kiállítást rendezni. Más múzeumok anyagát nem szentségtörés bemutatni. Egy óra éppen csak elég a tárlatra.

Kiknek és miről szól?

Nem tudtam meg a kiállítás címét, de lehetne "a kipukkadt lufi". Az alkotókat is csak sejtem, miként azt is: nem ez lesz Szolnok turistamágnese. Elöljáróban szögezzük le: ez az írás nem a végre átadott vártoronyról, a környezetéről és a benne lévő kávézóról szól. Csak a kiállítás szubjektív elemzése.

Dienes Eső

Az idei első Esőt valószínűleg úgy fogjuk majd emlegetni, mint a tavaly decemberben elhunyt Dienes Eszterre emlékező lapszámot. Nemcsak azért mert a lap negyedében őt idézik kortársai, hanem az illusztrációként használt kéziratok miatt is. Persze van más is a friss, tavaszi Esőben.

A hiányosságok ellenére

Jelenleg ez az egyetlen hely, ami Szolnokon valódi turisztikai célpontnak tekinthető. Igaz, ebből a városnak semmi, a lakóinak meg csak annyi haszna van, hogy büszkék lehetnek az országban csak itt látható gyűjteményre. Kinyitott a szandai Repülőmúzeum, de nem változott semmi.