Bevezetőnek egy kis kitérő. Gyerekkorom nyarait nagymamámnál, Kőszegen töltöttem, ahol a napjainkat az azóta elpusztított posztógyár műszakot jelző dudálása osztotta részekre. Reggel hatkor már „fúj a gyár” – mindenki így mondta -, délután kettőkor újra felharsant a munkába indulóknak és távozóknak szóló kürtszó, és emlékeim szerint még este tízkor is jeleztek. Így nagyjából mindig tudtuk, mennyi az idő, aki meg a gyárakból – több is volt – várta haza a hozzátartozóját, egy idő után tudta, a dudaszót követően mennyivel fog befutni. Olyan volt ez nekem, mint a 11 órai harangszó, hiszen Kőszegen az 1532-es török ostrom emlékére akkor is harangoztak, harangoznak. Különleges, csak arra a városra jellemző dolgok.

A fentiek miatt egy ideje már izgatott, hogy Szolnokon honnan hallhatok hasonló dudaszót. Aztán néhány e-mailből és beszélgetésből az is kiderült számomra, hogy ezzel nemcsak én vagyok így. Némi kérdezősködés és pár levél után kiderült – amit lehet, hogy sokan tudnak -, a munkába hívó szolnoki duda a MÁV-Start Zrt. Szolnoki Járműjavítási Telephelyén – nem hivatalosan nekünk, szolnokiaknak a „Járműben” vagy a „Járműjavítóban” – található. Azon belül is a MÁV strand felőli oldalon, a műemlék víztorony közelében. És, mint fentebb írtam, munkanapokon reggel hétkor és délután fél négykor szólal meg, azaz a „Járműben” dolgozók műszakjának az elején és a végén.

Czeglédi Sándornak köszönhetően közelebbről is megnézhettem a dudát, sőt láthattam a működtetését is. A közel harminchektáros területen ma is nagyjából ezerkétszáz embernek munkát adó, nemcsak javító, de távolsági IC kocsikat gyártó üzemben, a többség ebben a munkarendben dolgozik. Duda régen is volt a gyárban, igaz, akkoriban a kovácsműhelyhez „kapcsolódott”, onnan működtették. Ma már a telepet behálózó, különböző szerszámok működtetését segítő sűrített levegő rendszerhez csatlakozik, és a karbantartók kezelésében van. A duda azonban nem automatikus, hanem egy kar meghúzásával a karbantartók közül hozza valaki működésbe minden nap, természetesen az óráját – a telefonját – figyelve.

Czeglédi Sándor elmondta azt is, hogy olykor más időpontban is megszólal az a nagy múltú üzem hagyományaira is emlékeztető a duda. A „Járműjavító” néhai dolgozóinak hozzátartozói ugyanis kérni szokták, hogy miközben szerettüket a közeli temetőben utolsó útjára kísérik, az emlékére szólaljon meg az a duda, ami valószínűleg évtizedekig hozzátartozott az életéhez.

Szóval a „Jármű” dudája osztja részekre a szolnoki mindennapjaimat. Mindennapjainkat.