Amikor először kaptam levelet a megyei hadkiegészítési parancsnokságtól, nem én voltam a legboldogabb tinédzser Szolnokon. Sőt, még az épületet is utáltam, ahonnan aztán éveken keresztül jöttek a trikoloros szélű levelek. Talán ezért is vagyok elfogult azzal a kiállítással, amit ott rendeztek be, ahol egykor alsógatyában vártam a sorozóbizottság döntésére.
A Veszettek az év legfontosabb magyar játékfilmje. Kár, hogy a bemutató hétvégéjén alig háromezren váltottak rá jegyet, miként az is, hogy a második héten, Szolnokon is már csak a Plázában látható, vállalhatatlan időpontban. Pedig fontos lenne, hogy sokan megnézzék.
Egy Oscar-díj biztosíték arra, hogy a következő filmek is jók lesznek? Mit kezdjünk egy legendával, akinek lassan hat évtizedes életműve a magyar filmgyártás megkerülhetetlen része? Kimondható ezek után, hogy a Zárójelentés több sebből vérzik? Hinni akarunk vagy látni és gondolkodni?
A Republic bő másfél órája persze mindenért kárpótolt. Viszont azt a közel két órát, amit szombaton este várakozással töltöttünk a szolnoki sportcsarnokban, inkább kihagytam volna. A MÁV ennyi késés után a jegy árát is visszatéríti. Itt viszont tűrnünk kellett a szervezők bénázását.
