Olimpia idején kétségbe vonni az olimpiák létjogosultságát, felére egy nemzetgyalázással. Mert van annál szebb, mint a mi fiaink, lányaink sikereinek pártállástól függetlenül együtt örülni, az érmeiket kicsit a magunkénak is érezni, és közben jólesően azt gondolni, már megint mennyivel jobbak, különbek vagyunk, és ki mindenkit győztünk le? Aztán jöhet a körítés, hogy mindehhez mennyi köze van a politikának, a jól átgondolt támogatási rendszernek. Vagy éppen az érmek alacsony száma, netán kevésbé csillogása miatt az aktuális hatalom ekézése, hogy mit rontott el, mit kellene másként csinálni. És közben pártállástól függetlenül be lehet szállni a lájkvadászatba egy-egy olimpiai siker kapcsán. Mintha bármi köze is lenne egy politikusnak egy sportoló sikeréhez, és letagadható lenne, hogy a maga hasznára akarja fordítani egy jófejeskedő üzenettel más teljesítményét.
Bezzeg, amikor kiderül, hogy a millió forintokra és négyéves támogatásokra, sportszervezeti befolyásra váltható sportolói sikerek érdekében kiskorú gyerekeket vernek, megaláznak, tesznek lelkileg taccsra egy életre, akkor egyik politikus se teszi ki a közösségi oldalára a „keménykezű” fafejű sportszakember képét. És arról sincsenek örömittas posztok, amikor a napnál is világosabb, hogy világversenyek odaítéléséről döntő nemzetközi sportszervezetek és a benne ülő kétes alakok korruptabbak és profibb maffiát működtetnek, mint amit a legvadabb szélsőséges valaha is elképzelni tudna Magyarországról. Ehhez képest a cserkész vagy a kisdobos eskü felrúgása, hogy olyan országokban rendeznek nemzetközi világversenyeket, ahol ma Coubertin bárót minimum bebörtönöznék az elvei miatt, ahol emberi jogok, kisebbségek jogai annyit se számítanak, mint az olimpiai láng tűzbiztonsága. Kit érdekel, hogy egy világverseny megrendezéséhez vezető út mentén több építőmunkás hullája fekszik, mint ahány érmet ott ki lehet osztani? Számít, hogy a sportszerűség, a becsület, a valódi tudás, tehetség és kitartás ünnepeit olyan országokban rendezik, ahol a hasonló jelzővel illethető embereket éppen lecsukják, ellehetetlenítik?
Hagyjuk már a magasztos olimpiai eszmét! És nemcsak az olimpiák, de valamennyi világverseny esetében is. Ezek a szórakoztatóipari rendezvények semmi egyébről nem szólnak, mint a profitmaximalizálásról, a kevesek által miden alkalommal világrekordot döntő mennyiségben hazavihető pénzről, miközben az egész egy nagy adag szentimentális hazugsággal van nyakon öntve. Világbajnok marketing és kommunikációs parasztvakítások. Ahol ott tolakszik az összes világmárka, amelyik közben azzal hiteget, hogy a fenntarthatóság, a gyermekmunka eltörlésének, a kisebbségek jogainak élharcosa. Most éppen Kínában? Pár hónap múlva meg Katarban?
Csak azért, mert néhány évtized alatt a világversenyek takarója kiválóan alkalmas bárminemű aljasság elfedésére. Lehet, hogy ott kellett volna abbahagyni ezt az egészet, amikor a linzi szobafestő propagandacélra kezdet használni az ötkarikát? Vagy, amikor az NDK-s csodaedzőkről kiderült, hogy véletlen nemváltást előidéző méregkeverők? Netán, amikor a foci világbajnokság legfőbb döntnökeiről kiderült, hogy szügyig gázolnak kétes eredetű bankjegykötegekben? Vagy, amikor valami szellemi kuruzsló kitalálta, hogy a főállású, versenyszerű sportolók, akikre iparágak, egzisztenciák épülnek, amatőrök?
Biztos, bennem, nemzetgyalázó, olimpiai eszmét nem értőben van a hiba. Vállalom. Mert én legszívesebben valódi, pozitív emberi értékeken nyugvó versenyeket szeretnék nézni, azok résztvevőiért rajongani. Úgyhogy olimpia és mindenféle VB helyett nekem kedvesebb a helyi, erdei futóverseny annak minden résztvevőjével együtt.
(A fotók egy negyven éve használhatatlan, egykori olimpiai létesítményben készültek.)
