Nem szeretem a kávét. Lényegében csak a társaság kedvéért iszom, meg hogy kávézókba járhassak. Mert a kávézókat és a kávéházakat nagyon szeretem. Sőt! Szerintem egy város kávézók nélkül olyan, mint egy nő illatok nélkül. Lényegtelen.
A kávé illata
Szolnok egyre illatosabb. Vannak ígéretes kezdeményezések és elkeserítő kudarcok. Az utóbbiakról most ne beszéljünk, legyünk optimisták, és reméljük, hogy az, ami az Aba Novák Kulturális Központ alatt elkezdődött, sikerre van ítélve.
Szögezzük le, a Café Frei kitűnő helyen van. Ez két dolog miatt fontos. Egyrészt mindig ücsörögnek egy-két asztalnál, ami a nagy üvegportáloknak köszönhetően a legjobb reklám, hisz ki a fene akar bemenni egy üres vendéglátóhelyre. Másrészt, ha általában ülnek az asztaloknál, akkor van remény arra, hogy az üzemeltetőnek megéri működtetni a kávézót, és amit ma megkedvelünk, holnap nem zár be. (És itt emlékezzünk szomorúan a Pelikán Bevásárlóközpont földszintjén bezárt kávézóra.)
A kávézók és a kávéházak lényege nem elsősorban a kínálat. Hiszen ahhoz, hogy rendelhessünk, előbb kedvet kell kapnunk a belépéshez, aztán a bent maradáshoz. Egy kávéháznak legyen hangulata, ott érezze jól magát az ember akkor is, ha csak egy perce ugrik be, és akkor is, ha órákat tölt az asztaloknál. A Café Frei világosságával, nyugalmat árasztó belső terével, kicsit összevissza bútoraival ennek a követelménynek tökéletesen megfelel. Jó oda beülni.
Ám még mindig ne beszéljünk a kávéról, mert akad egy további ennél fontosabb dolog. A személyzet. Amelyik kedves, de nem tolakodó, amelyik hozzáértő, de nem lenéző szakember. Tagjai jól érzik magukat munka közben, és szavak nélkül is azt üzenik a vendégnek: visszavárunk. A tavalyi nyitás óta járok a Café Freibe, és ezen a téren is hibátlan. Imádom azokat a helyeket, ahol már-már ismerősként üdvözölnek, pedig semmi egyebet nem teszek, mint megveszem, amit árulnak.
És akkor beszéljünk egy kicsit a kávéról is, ami számomra csak alibi a belépésre. Szerintem a Café Frei Nápolyi habos kávéja a legjobb: kávé, de inkább tej, kávés tej vagy tejeskávé, mindig ugyanolyan habbal. Isteni a svájci forró csoki is, főleg ha hagyjuk egy kicsit kihűlni. De a legjobb, hogy amióta odajárok, ezek mindig ugyanolyanok, mindig ugyanazt kapom. Mert nincs annál elkeserítőbb, mint ha valami egyszer ízlik, másodszor viszont ugyanazon a néven pocsék.
A Café Frei Szolnok egyik illata. Tessék kipróbálni! Tessék csak beülni, kívülállóként nézni a rohanó embereket, elfogadni a kedves ajánlást, belekortyolni az élvezetes nedűbe, és esetleg beszélgetni valakivel, rácsodálkozni a világra, gondolkodni, találkozni, vagy egyszerűen csak pár pillanatra az életnek örülni. Mert szerintem ez mindenkinek jár.
Összefutunk ott valamikor?
