2025.08.27. (szerda)

Magyarázat mindenre

Magyarázat mindenre

Dátum:

Ha kormánypárti vagy és jó hazafi, akkor tetszett a Most vagy soha!, ha meg ellenzéki és hazaáruló, akkor nem. Illetve, ha tetszett, akkor biztos, kormánypárti szavazó vagy, ha meg nem tetszett, akkor majd az ellenzékre voksolsz. Egy másik film jutott eszembe: Magyarázat mindenre.

Fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy mi a búbánatért akarok a Most vagy soha! című filmről recenziót írni, amikor valószínűsíthető, hogy a magyar filmgyártás eddigi történetében talán nincs még egy alkotás, amelyik ekkora publicitást, ennyi kritikát, értelmezést, recenziót, hozzáértő magyarázatot kapott volna a sajtó mindenféle szegletében. Csak a hagyományaimra tudok hivatkozni, miszerint az elmúlt másfél évtizedben nem nagyon volt olyan magyar nagyjátékfilm, amiről ezen a helyen ne írtam volna, és ezt a sorozatot nem szeretném megszakítani a mindenféle politikai bulvárszemélyiségek és hasztalan vitaműsorok fényvisszaverő fontoskodói miatt, akiknek a nyelvérzéke azt suttogta, beszélniük, írniuk kell erről a filmről. És itt van a Most vagy soha! egyik nagy szerencsétlensége. A róla véleményt mondók nagy-nagy többsége nem magáról filmről akart, akarna, és főleg nem a közönségnek, a leendő nézőknek beszélni, hanem mindenféle seggpiramisokban próbálnak szavaival felfelé evickélni.

A Most vagy soha! másik nagy baja természetesen Rákay Philip, aki nemhogy alkotója, de egyenesen főszereplője lett, no, nem a filmnek, hanem a köré épült szörnyű politikai kampánynak. Ha ő nem kerül a képbe, az alkotók akkor is ugyanezt a filmet el tudták volna készíteni, csak lett volna esélyük, hogy az érdeklődők valóban a filmjükről beszéljenek. (Legfeljebb kevesebben.) Szívem szerint én se ejtenék egyetlen szót se a forgatókönyvíróként és a kreatív producerként is tetszelgő politikai hajóágyúról, ha egyrészt a Most vagy soha! bemutatója körül nem tesz olyan nyilatkozatokat, amiket egy normális ország önérzetes filmes szakmája – nézőktől a rendezőkig -, hangosan kér ki magának, mert ilyen módon nem szarozzuk le egy évszázad filmiparát, csak azért, hogy akkor talán jobb pozícióból indulhat a filmünk. Másrészt tényleg nem lehet eltekinteni attól, hogy 6 milliárd forint rengeteg pénz, amit nem az amerikai filmek büfészámláihoz kell hasonlítgatni, hanem a hazai játékfilmekre fordítható kerethez. És biztos, sok szakember és színész is keresett a Most vagy soha! forgatásán, de a magam részéről nincs kétségem afelől, hogy rengeteg sok alkotmányos költség is ebből a közpénzből lett kiegyenlítve.

Ezen a ponton már szégyellem magam, hogy magáról a filmről még egyetlen sort sem írtam. Pedig le kell írni, hogy ha el tudunk tekinteni a film körüli cirkusztól, az elsummantott milliárdoktól – tudom nehéz, de tegyük meg -, akkor a Most vagy soha! legnagyobb baja, hogy körülbelül 45 perccel hosszabb a kelleténél. Egész biztosan igaza van Hermann Róbert történésznek is, aki a magyar nyelvért folytatott filmbeli küzdelmet ugyanúgy szakmai hibaként említi, mint az igazoltatás problémáját, vagy a megjelenő katonák öltözékét és a főgonosz hibás fegyvertöltését. Ezek többségét én nem vettem észre, és azt hiszem, a közönség szempontjából annyira fontosak – igen, azok -, mint, amikor én filmekben feltűnő autók és rendszámok helytelenségét vetem az alkotók szemére. A Most vagy soha! képkockáin engem sokkal jobban zavart a rengeteg sár, és a mellékszereplők – a nép – végtelen koszossága, ami nagyjából annyira igaz, mint a piros muskátlis, gémeskutas, fehérre meszelt falú romantikus magyar Alföld ábrázolása.

Mindezekkel együtt a magam részéről azt kell mondanom, bár sok sebből vérzik, mégis szégyenérzet nélkül megnézhető, sőt több pontján szerethető is a Most vagy soha! Azzal sincs bajom, hogy a forgatókönyv egy iskolai március 15-ei ünnepség menetrendjét követi, mert mellé elé jól behozták a könnyelmű ifjúság, a szerelem, a nők és a főgonosz szálakat, amiktől sok ponton izgalmas, olykor pedig még megható is lett a film. A rengeteg fiatal színész pedig kifejezetten üdítő, mert legfeljebb ismeretlenebbek, de nem rosszabbak, mint a hatvanas évek Várkonyi Zoltán-filmjeinek akkor friss üdvöskéi. Miközben persze sajnálom is őket, mert végre kamera elé állhattak, tisztességesen alkottak, és akkor nem ez a lényeg, hanem a sok öregebb véleménybabráló hülyesége, árokásása, politikai haszonlesése, pénzcsinálása. Mintha a Most vagy soha! körüli felhajtás azt a célt szolgálná, hogy újra bizonyítsuk, Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmje nemhogy látlelet, de mindennél aktuálisabb.

A Most vagy soha! című filmet egyébként lehet úgy is nézni, mint egy forradalmi kézikönyvet. Kedves fiatalok, ha tele van a mindenetek az előttetek járó idióta nemzedék baromságaival, akkor egy kellemes vendlátóipari-egységben tett látogatásból így tessék világrengető dolgokat csinálni! Mert a Most vagy soha! körüli szellemi mélymenetek bizonyítják, hogy „itt az idő”, ha egyszer még normális országban szeretnétek élni. Egy olyanban, ahol egy film az ötlet pillanatáról a bemutató utáni hetekig csak és kizárólag a filmről szól, és nem arról, hogy ugyanabban az országban ki hová tartozik. „Talpra!” Hiszen a megöregedett, elhülyült egykori kurucok is lehetnek labancok.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nem halhatunk bele

Egy fiatal lány párkeresésének kalandos történetét többféleképpen is el lehet mesélni a filmvásznon. Szerencsére olyan szórakoztató módon is, ahogy Ujj Mészáros Károly teszi a Tisza moziban is látható Liza, a rókatündér című filmjében. Csak azt nem értem, miért kellett ehhez nyolc év.

Magyar floppy és a prímás

Azért sem fogom elárulni, hogy mi köze egy Brazíliában játszó cigányprímásnak az első magyar építésű PC-hez, mert azt szeretném, ha minél többen megnéznék a Damjanich Múzeum új időszaki kiállítását, amely a személyi számítógépek hőskorába vezet.

Kiállítás a ládafiából

A Damjanich János Múzeumban vendégeskedő "Kocsira ládám, hegyibe párnám" című időszaki kiállítás kapcsán három dolgot előre kell bocsájtanom. Így kell nyolc tárgyból kiállítást rendezni. Más múzeumok anyagát nem szentségtörés bemutatni. Egy óra éppen csak elég a tárlatra.

Kusza vágyak egy lift körül

Minden történés mögött keresd a nőt, hisz a végén úgyis az és úgy lesz, ahogy ők akarják. Elsőre nekem ez jött le a Szabó Máté rendezte szolnoki Figaro házasságából, amiben központi szerepet kap egy lift. Voltak pillanatok, amiket nem igazán értettem, de ettől még remekül szórakoztam.