A Szapáry úti nagy banképület tetején bő nyolcvan éve mutatja óra az időt. Persze, amióta mindenkinek a karjára, zsebébe óra került, talán már nem is annyira fontosak ezek a közterületi időmérők. Bár szerintem zavaróak tudnak lenni, ha nem a helyi, hanem mondjuk, a nyugat-szibériai pontos időt mutatják. Márpedig a néhai Tünde/Kádár cukrászdától felnézve a bank homlokzatára, ez a helyzet. Vajon ki állíthatja be azt az órát?

Kinek áldás, kinek átok. Először a legendás étterem, aztán a fürdő, majd a hotel és a fagyizó nullázódott le a szolnokiak számára a Tisza szállóból. Persze lehet, hogy nem ilyen sorrendben, de ez talán nem is fontos. Mert a sor végére értünk: ismét száraz a kifolyó, amihez sok szolnoki járt "áldásért". Pedig talán ebben az esetben is igaz lehetne: "ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza".

Söprik az utcát... na nem az utcaseprők, hanem az utcaseprő gépek. Ami elől az autókkal el kell állni. Hogy az útról - csak az utat söprik, a járdát nem - összetekert szemét szép hosszú csíkot alkothasson. Aztán az utcaseprőgép elmegy, a csík meg marad. Jelölve, hogy hol járt a gép, és hol nem parkoltak akkor autók. Jó munkához mi is kell? Nem, nem idő. Hanem akarat. Különben csak letudtuk a feladatot.

A szolnoki szecesszió talán első, ám máig legnagyobb és egyben leglepusztultabb épülete a Kossuth és az Arany János utca sarkán 1900 óta álló Mezőgazdasági Takarékpénztár. Persze lepusztultságával alig lóg ki a szolnoki "palotasor" épületei közül. Állami, azaz köztulajdonban lévő műemlék, ennek ellenére az elmúlt években csak egy fura emléktáblára, egy világító cégérre és mostanában a hulló épületdaraboktól óvó szalagra tellett.