A Tallinn városrész egyik fáján élő mókuscsalád feje megunta, hogy olykor nem tudja használni odúja bejáratát, mert mindenféle alakok pont a bejárata elé parkolnak. Szerzett hát egy jól megfogalmazott, rikító színű táblát, pár nagyobb szöget, meg egy kalapácsot. De nem tudta felszögelni a táblát, mert a mancsaival csak egy mogyorót bír el. Szerencsére a Vásárhelyi Pál utca egyik lakója is hasonlóan érzett, és ő már tudta használni a kalapácsot, a fát meg nem kérdezték. Így most rend van a Tallinn városrész egyik bejáratánál.

Buli volt a hétvégén. Ez a fiatal fa meg annyira berúgott, hogy teljesen kiütötte magát. Fel se bír kelni többé. Ott fekszik a buli utak mentén, és mutatja a szórakozóknak, hogy jár az, aki nem vigyáz!

Hosszú hetek óra hiányzik a vízelvezető csatorna fedele a Tisza hajósok terén, a kerékpáros rámpa alján. Ennek következtében egy jókora lyukkal ér véget a lejtő. Ami nagyobb kerekű bringával is veszélyes, kisebbel vagy netán műanyag motorral maga a sors kísértése. Kinek kellene arra járni, hogy észrevegye a hibát? Akikre a város gondjait bíztuk, se gyalog, se kerékpárral nem járják Szolnokot? Egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne a baj!

Úgy tűnik, nemcsak építeni, de fenntartani sem tud ez a város. Még presztízsberuházásként épített jelképeket sem. Arról már sokszor volt szó, hogy a mindössze 14 éves Tiszavirág-híd rámpái lassan szétesnek, de sajnos érdemes egy pillantást a Tiszaliget felőli virágágyásokra is vetni. Tudom: méhlegelők. Vagy sem karbantartani, sem felújítani, de még kapálni sem tudunk. Bár az is lehet, hogy csak prezentálni akarjuk, ha nem változik semmi, milyen sors vár a drága beruházásainkra.