Elkezdődött a Mária és a Templom utca sarkán, lényegében a Szentháromság tér oldalában az egykori Lestyán-féle ház bontása. Ha ezzel párhuzamosan kikerült volna egy beruházási tábla, ami egyértelműen elárulja, hogy mi a tulajdonos szándéka és mire kapott engedélyt, akkor meg lehetne előzni a találgatásokat. Tényleg lebontják? Valóban háromemeletes társasház épül ide is? Jogos vagy jogtalan az aggodalom? Csak azért, mert sem a tulajdonos, sem az engedélyeket kiadó város nem kommunikál a szolnokiakkal. És hallgat a körzet önkormányzati képviselője is. Vagy nincs itt semmi látnivaló? Közünk?

El kellene dönteni, hogy akarjuk csillapítani a forgalmat a Tisza park és a színház környékén, avagy az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően díszburkolaton bonyolítjuk az átmenő forgalmat a Verseghy gimnázium előtt. Mind a kettő mellett szólnak érvek, de hogy nem a város dísze a szigetelőszalaggal javítgatott vagy éppen a helyéről kifordult jelzőlámpa a gimi előtt évek óta nem használt mozgatóható útzárnál, abban talán egyetértünk.

Szolnok egyik legszebb részén, egykor a város jelképének számító Tisza szálló gyógyfürdőjének a tetején, a tavaszi napsütésben cipők száradnak, amiket egy távolról érkezett vendégmunkás őriz mobiltelefonozva, aki minden bizonnyal valahol ott lakik, ahol valamikor gyógykezelések zajlottak. A kép címe nyugodtan lehet: Szolnok 2023. Nem a családjától távol dolgozó melóssal és nem is a kimosott cipőkkel van baj. Ha még van baj egyáltalán. Vagy nem velünk van a baj, mert ez baj.

A Tallinn városrész egyik fáján élő mókuscsalád feje megunta, hogy olykor nem tudja használni odúja bejáratát, mert mindenféle alakok pont a bejárata elé parkolnak. Szerzett hát egy jól megfogalmazott, rikító színű táblát, pár nagyobb szöget, meg egy kalapácsot. De nem tudta felszögelni a táblát, mert a mancsaival csak egy mogyorót bír el. Szerencsére a Vásárhelyi Pál utca egyik lakója is hasonlóan érzett, és ő már tudta használni a kalapácsot, a fát meg nem kérdezték. Így most rend van a Tallinn városrész egyik bejáratánál.