Három vitrin árválkodik a félig-meddig üres Aba-Novák Kulturális Központ és a lassan-lassan épülő Agóra Terminál között. A maguk nemében XX. századi művészeti alkotásoknak is tekinthetjük őket, amelyekben a semmi - vagy a képzeletünk szüleménye - állítható ki. Ha nem emlékeznék arra, hogy ezek egykor kirakatok voltak, akkor sikítva kérdezném: ez mi? Így viszont tudom: múltunk egy érdekes emléke - porladóban.

Az egy dolog, hogy valaki ismét nagyon erős volt a Tiszaparti sétányon, és sikerült egy kukát megfektetnie. Az viszont elgondolkodtató, hogy mindezt a rendőrségtől 100 méterre, egy bekamerázott közterületen sikerült elkövetnie, ahol ráadásul olykor narancssárga mellényesek is járőröznek. Bár ahogy a mellvéd összefirkált tetejét, a még mindig ripityára tört kijelzőket elnézem, se nem egyedi, se nem új keletű a rongálás. Már-már megszokott, és megelőzhetetlen.

Még néhány év és megnyitható az első szolnoki guanó bánya, így a város már nemcsak a műtrágya, de a magas foszfor- és nitrogéntartalmú, állati eredetű talajjavítóról is híres lehet. Addig már csak azt kell megoldani, hogy a Szapáry és a Kreutzer köz - egykori Sütő köz - sarkán megnyíló bánya ne fertőzze meg és pusztítsa ki a város lakosságát. Ám ettől nem igazán kell tartani, mert mind a helyi közterületesek, mind a közegészségügyi szervek hasonló módon tesznek madárürülék felhalmozódására a megyeszékhely közepén, mint maguk a szárnyasok. Büszkén jelenthetjük: Szolnokon ma még "sz@rnak, bajnak nincs gazdája", zavartalanul épülhetnek a guanó-hegyek.

Azok a sárga drótüvegek talán már ötvenévesek is elmúltak. Akkor kerülhettek az egykori tiszaligeti TITÁSZ-üdülő erkélyére, amikor azt nem kevés társadalmi munkával megépítették. Jó ideje nincs már TITÁSZ, és társadalmi munka sem, ám azok az üvege még bírták. A Tiszavirág-híd mellett is 13 évig. Aztán történ valami. Fokozatosan és szisztematikusan múltidőbe kerültek. Nincs tanulság, nincs következtetés, nincs már sárga drótüveg.