Csalódottan álltam Strasbourg külvárosában, egy tisztviselő negyed apró utcácskájában, az egyforma rózsaszín, repkénnyel befuttatott házak között. A bejáratok az utcáról nyíltak, a szűk udvarokban kocsi beállók, hátrébb egy kis zöld. A kertek mögött pedig egy hatalmas monstrum, az Európai Parlament épülete.
Falanszter a kertek alatt
Kormányzati központot, elnöki palotát és parlamentet látogatni számomra mindig különleges élmény. Érdekel, hogy hol és milyen körülmények között döntenek a világ dolgairól, hol zajlanak azok az események, amelyek a hírekben köszönnek vissza. Ráadásul ezek az épületek általában önmagukban is különlegesek, legyen szó Londonról, Moszkváról, Berlinről vagy éppen Budapestről. Nevezetes és látványos helyek. Igaz, több mint száz éve.
Ehhez képest az Európai Parlament épülete Strasbourg külvárosában egy ízléstelen irodaház. A kedves, öreg belvárostól, a hatalmas katedrálistól hosszan kell utazni, míg az uniós negyedbe érkezünk. Egy olyan városrészbe, ami másfél-két évtizede a világ egyik legunalmasabb, leghétköznapibb, német beütésű negyede lehetett, egyen házakkal, egyforma utcákkal, és talán még azonos életekkel is.
Nem tudom, kié lehetett a telek, amelyen felépült ez a falanszterszerű monstrum. A nyugalomhoz szokott szomszédok mindenesetre örülhettek, amikor kiderült, hogy Európa közepe épül a kertjeik alatt. Azt se tudom, hogy milyen építészeti remekművek után választották ki az alkotót, akit a minimalizmus és valamiféle praktikum vezethetett ennek a köralaprajzú iszonyatnak a megalkotásában. Mint bármelyik német belváros, pályaudvar, kórház vagy egyéb közintézmény. Félelmetesen unalmas és ijesztő. Az épület bármelyik konszern központja lehetne, bárhol a világon, ahol engedélyezik a modernnek nevezett ocsmányságok felhúzását. (Szerintem egyetlen távol-keleti féldiktatúra vagy arab monarchia sem engedte volna a területén ennek a felépítését.)
Arról, hogy ez Európa, az európaiság központja, alig árulkodik valami. Egy zászlósor, amihez hasonlót jobb szállodák előtt is látunk. Egy szobor, amihez hasonlókat magukra valamit is adó városokban tömegével látni. És a körtoronyház nyitott belsejében egy-egy tábla, amelyen a tagországok nyelvén olvasható az európaiság gondolata, és az adott ország képviselőinek névsora. (Tegyük hozzá, összefirkálva csak a magyar van!)
Ennyi. Beton és unalom.
Persze lehet, hogy a többi parlament is így kezdte. A város szélén volt egy üres telek, jött egy agilis építész, aki rásózta a tervét a döntéshozókra, aztán idővel a város körbenőtte a monstrumot, amit az idő megszépített. Lehet, hogy Strasbourgban is így lesz, de azt már csak az utánunk jövők tudják meg.
