A huszadik század első évtizedének valamelyik napján komoly útkarbantartási munkák zajlottak Szolnok korzóján. A serénykedést valaki megörökítette, hogy aztán egy 1911-ben postára adott képeslap halhatatlanná tegye.

A Szapáry utca torkolatában, a Kereskedelmi Bank épületének második emeletén állunk. Abban a házban, aminek a helyén ma a Baross és a Szapáry utcák lámpás kereszteződése van, és amit legalább öt évtizeddel ezelőtt bontottak el. Mindenesetre a huszadik század elején még ott vagyunk, minden bizonnyal Szigethy Henrik fotós áll mellettünk, aki masinájával éppen megörökíti a város kikupálódó korzóját. Hogy miért tartotta fontosnak lefotózni ezt az utcát éppen olyankor, amikor több helyen is javítják, nem tudom. Talán a fényviszonyok, vagy a különösen kellemes nyári nap ösztönözte a mestert, hogy méretes masináját az ablakhoz vigye.

Ha kinézünk az ablakon, jobb kéz felől a második ház a Kádár cukrászda régi épülete, tetején a felirattal. Leginkább ez árulja el, hogy a XX. század első évtizedében vagyunk, hiszen a híres szolnoki cukrász 1910-re építtette fel a máig álló édességpalotáját. Tovább menve a Szapáry utca jobb oldalán, láthatjuk az Ipartestület épületét, majd a XIX. század végén felhúzott Nemzeti Szállót, és már ott van a mai Sütő köz sarkán álló fagerendás ház is. A távolban pedig az 1899-ben átadott Zsinagóga rajzolódik ki, ami pedig azt bizonygatja, hogy a képet csak a XX. században készíthették.

A pontosan mikor kérdésre egy másik, néhány évvel korábban feladott képeslap adhat magyarázatot. Azt a Szapáry utca közepén állva, nagyjából a mai Szapáry pékség elől, a Bank épülete felé nézve fotózták, és már 1905-ben postára adták. A Szapáry utcai fák méretéből következtethetünk arra, hogy a most bemutatott anzikszhoz felhasznált kép csak 1905 után készülhetett.

Szóval képzeletben ott állunk a Szapáry utcával szemben, alattunk lovaskocsik zörögnek, az utat javító munkások hangja is felhallatszik. A cukrászda előtt mind a két oldalon dolgoznak, de lentebb, a Sütő köznél is serénykednek. Közben pedig a korzó éli a mindennapi életét. A Nemzeti Szálló előtt konflis álldogál, miközben urak és cselédek sétálgatnak a portálok előtt.