2026.01.17. (szombat)

Lakótelepi festmény

Lakótelepi festmény

Dátum:

Olykor a pincelejárók kincseket rejtenek. Például a Móra Ferenc út környékét 1975 előtt megörökítő festményt. Hogy kik lehettek az alkotók, nem tudni, de szerintem többet ér ez a kép annál, mintsem csak véletlenül lehessen megnézni.

Szerintem nemcsak a régi épületeket, városrészeket lehet festményeken megörökíteni. Semmi bajom nincs azokkal a szocializmus évei alatt készült, már-már fotószerű képekkel, amelyek az adott pillanatot realista módon örökítették meg. Ráadásul, ha a festő a színekkel és a fényekkel is tudott játszani, és abból egy vidám kép született, még akár azt is mondhatom, jól esik ránézni az ilyen képekre. Ezért sem értem, hogy a Móra Ferenc út környékét megörökítő festményt miért a Fiumei úti iskola pincelejárójában tárolják. Ott, ahol csak akkor láthatja az ember, ha valaki nyitva felejti a portásfülke melletti faajtót.

Nem tudom, ki vagy kik készítették ezt a képet, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy 1975 előtt mártogatták festékbe az ecsetet. A festmény jobb szélen ugyanis még nincs ott a Fiumei – akkori Ságvári úti – Általános Iskola új szárnya, aminek építését a gyermeklétszám felduzzadása indokolt az új lakótelepi iskola 1967-es átadása után szűk nyolc évvel. Feltételezhetjük, hogy a festő – vagy festők – az iskola első emeleti rajz tantermének ablakánál állhatott, ezért látszik az óvoda és a bölcsőde mögött a főiskola ma üresen álló – akkor talán épp a Vízügyi Szakközépiskolának otthont adó – épülete is. Bal kéz felől ott az orvosi rendelő épülete. Mellette viszont látható egy olyan sátortetős, sárga ház – valahol a későbbi Szövetség ABC mögött -, ami ma már nincs ott, viszont minden bizonnyal a környék egyik utolsó régi háza lehetett a hetvenes évek közepén.

Egy dologgal nem tudok mit kezdeni: a tízemeletes tömbök előtt látható, hat-nyolc emelet magas lámpákkal. Ezek kicsit túlméretezettnek tűnnek. De ez legyen a legnagyobb baj. A kép ezekkel vagy ezek nélkül is Szolnok hetvenes években kialakuló új arcának egy jellegzetes, az adott kort is jellemző ábrázolása.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Madas-ház utolsó éve

Ez Szolnok. Ahol a fehér autó halad, ott ma parkoló van, a Beloiannisz úti házak helyén pedig a négysávos Baross utca. A 33-as még nyitva a Madas-ház földszintjén, 1973 tavaszán.

Szolnoki telek

Az év utolsó blogSzolnok bejegyzése rendhagyó abból a szempontból, hogy az Album rovatban négy olyan régi fotót mutatok be, amelyek olvasóktól érkeztek, és régi teleket mutatnak. BÚÉK!

A Madas-ház végnapjai

Élt, állt négy és fél évtizedig. Szolnok egyik tehetős és tehetséges építési vállalkozója építette. Sorsát a 4-es főút pecsételte meg. Utolsó pillanatait 1973 telén örökítették meg.

Ságvári a pártházból

Nem biztos, hogy e kép készítésekor már Ságvári körútnak hívták a mai Szapáry utca megörökített szakaszát, az azonban egyértelmű, hogy az ismeretlen fotós az új pártházból dolgozott.