A Városház utca és a Csirkepiac találkozásánál lévő színház az első világháború után a gróf Apponyi Albert utca és Horthy Szabolcs tér sarkára, a második után pedig a Táncsics Mihály utca és a Felszabadulás tér kereszteződéséhez került. Vagyis az épület nem mozdult, csak körülötte változott a világ.
Alig hét évvel a szolnoki kőszínház megnyitása után nem előadásokat, hanem katonai lovakat tartottak az épületben. Ami alaposan meg is rongálódott a tiszai átkelőért a magyar Vöröshadsereg és a román királyi csapatok között folytatott küzdelemben. A háborúból és a forradalmakból az új határok közé szorított ország közepén ébredező városban pedig sokáig nem az volt a legfontosabb, hogy a megrongálódott színházépületet helyreállítsák, és színi előadásokat tartsanak benne.
Egyes források szerint már 1922-23 körül, mások szerint csak 1927-ben építették újjá a színházat. Akkor tűnt el többek között a bejárat fölül az esőtől védő tető, a tornyokon lévő ívelt tetőszerkezetekről pedig a négy buzogány. Viszont a felújításnak köszönhetően már fűthető volt az épület, amit a Tisza Szállónál lévő gyógyvízzel oldottak meg. Igaz, a karzatra továbbra is kívülről, tehát az utcáról lehetett feljutni.
A húszas évek végére a környék teljesen átalakult. A gróf Apponyi Albert utca közepén felépült a városi bérház, kapuja felett Szolnok címerével. Az átépített színház és a folyó, pontosabban, a kialakított Ferenc József rakpart között pedig már ott a város új büszkesége, a Tisza Szálló és Gyógyfürdő. A szálló híd felé néző oldalán napozóteraszok és az étteremhez tartozó kerthelyiség, ahonnan a vendégek már nem a búzapiacra láttak rá, hanem a szépen kialakított parkra (egyes képeslapokon Tóth Tamás park). A mai Szigligeti utca még a Fürdő nevet viseli, és közepén nem lakóházak, hanem a Magyar Királyi Csendőrség laktanyája állt.
Bár a színházat felújították, saját társulata továbbra sem volt a városnak, így az épület amolyan befogadó színházként működött. Feljegyzések szerint a miskolci és a szegedi társulat használta leginkább a háború előtt, így talán joggal feltételezhetjük, hogy a harmincas években a Latabárok és Kiss Manyi is felléphetett a szolnoki színpadon. Amit 1938-tól már csak hellyel-közzel használtak, hogy aztán az 1944. június 2-ai bombázás után bezárják.
Alig egy évvel később azonban a megrongált színházban már újra felléptek különböző vándortársulatok, majd a valamennyire helyreállított épületet 1949-ben állami kezelésbe vették, ami előbb a kecskemétivel, majd a békéscsabai teátrummal közös társulat játszóhelye volt. Hogy aztán 1954-től önálló színházként működjön abban az épületben, ami a húszas években kapott küllemét egészen 1963-ig megőrizte.
