2026.06.12. (péntek)

Az egykor új állomás

Az egykor új állomás

Dátum:

Amikor ez a fotó készült a hetvenes évek végén, szerintem még kevesen tudták, hogy ezt az épületet Szolnokon kell keresni. Néhány év múlva azonban nem volt olyan MÁV szerelvény, amelyiken ne lett volna fotó Szolnok új büszkeségéről. De van más érdekesség is ezen a képen!

Az új szolnoki vasútállomás épületét az 1975-ös vasutasnapon avatták fel, együtt az előtte lévő térrel, a téren álló szobrokkal, a 24 emeletessel és a Szolnok étteremmel, aminek erkélyéről ez a felvétel is készült. Nem sokkal később a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat képeslapjain is megjelent az impozáns épület, sőt hamarosan a MÁV személykocsikat díszítő fotókon is feltűnt, mint Szolnok jellegzetes épülete. Ezeknek a vasúti kocsikban kihelyezett képeknek köszönhetően másfél évtizedekig büszkélkedtem minden ismerős utastársamnak azzal, hogy nekünk van a legmodernebb vasútállomásunk, sőt a képaláírások alapján még azzal is, hogy Kelet-Európa legnagyobb állomása is Szolnokon található.

A nyolcvanas évek elejére még úgy emlékszem, hogy ez tényleg egy tiszta, a maga módján szép, és rettentő modern épület volt. Ha valaki emlékszik a váróterem melletti automatákra – barna kétforintosokkal működött -, akkor talán benne is hasonló emlékek élnek. Az épületben normális fodrász, könyvárus, virágbolt és étterem is volt, és akkoriban messze nem tűnt olyan lepukkantnak, mint az ország többi állomása. (Hát igen, így múlik el egy épület dicsősége.)

Ezt a képeslapot azonban nemcsak az épület miatt vettem elő, hanem a lassan eltűnő autók miatt is. A parkolóban 1200-es Zsigulik – nem Ladák, hiszen még babás lökhárítójuk van – 353-as Wartburgok és 601-es Trabantok parkolnak. Egyébként a Trabantok alapján tippelem 1980 előttire a fotót, hiszen mindhárom Trabi ennél korábban készülhetett, hiszen a lökhárítók még nem fekete végűek. Érdemes egy pillantást vetni a parkolóba éppen érkező kék Nysa kisbuszra is, aminek az oldalán lévő fehér téglalapban minden bizonnyal a tulajdonos cég adatait festették. A taxi droszton is csak Zsigulik sorakoznak – minden bizonnyal a szolnoki 7-es számú Volán járművei -, ami ugyancsak arra utal, hogy még az 1982-ben engedélyezett magántaxis korszak előtt készült a fotó. És még egy érdekesség a kép bal oldalán. A Volán csuklós Ikaruszai ekkor még szürkék voltak. Valaki, biztosan emlékszik, mikor lettek sárgák a szolnoki buszok.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szabálytalanul Deáknak

Az 1904-ben Szolnokon szolgáló őrvezető lapja a postára adás napján megérkezett Kunmadarasra. Az érvényes szabályokat ugyan megszegte, de azért erre az anziksz készítői is ösztönözték.

Új év és Damjanich

Minden bizonnyal egy Pásztóról Szolnokra elszármazott hölgy küldte édesanyjának új évi üdvözletét az alig egyéves Damjanich-szoborral a nagy háború előtti utolsó békés szilveszterkor.

Nincs Szolnokon villamos!

A szolnoki „szép Tisza-hidat” mutató képeslaphoz használt fotó tulajdonképpen 1911 és 1937 között bármikor készülhetett. Ebben az esetben a képnél izgalmasabb a hátlapra írt szöveg.

Kázmér a szolnoki felvonuláson

Ezt a Csepel D-705-ös nyergesvontatót minden bizonnyal 1963. május elsején örökítették meg a szolnoki felvonuláson, amikor pótkocsija éppen sportolók bemutatójának színpadjaként szolgált.