2026.06.11. (csütörtök)

Főgimnázium az ablakból

Főgimnázium az ablakból

Dátum:

A régi képeslapokat nézegetve olykor azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi nincs a fotón. A város büszkeségének számító főgimnáziumot ábrázoló képhez például hozzáképzelhetjük a korabeli, rendezetlen Tisza-partot.

A régi képeslapokat nézegetve olykor azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi nincs a fotón. A város büszkeségének számító főgimnáziumot ábrázoló képhez például hozzáképzelhetjük a korabeli, rendezetlen Tisza-partot.

Szigeti Henrik udvari fényképész felvétele egy szép nyári nap délutánján készült, szerintem valamikor az előző századforduló környékén. Az világos, hogy a mester nem fotózhatott 1888 előtt, hiszen a mai Verseghy Gimnázium – ezt a nevet egyébként csak 1922-ben vette fel – épülete csak ekkor készült el. Abban is biztosak lehetünk, hogy az 1890-es évek második felénél előbb sem örökíthette meg az épületet, hiszen a fotózás szemszögére gondolva egyértelműnek tűnik, a kép a református templom emeletéről készülhetett. Ha kicsit jobban szemügyre vesszük a fotót, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy inkább a századforduló közelében kell járnunk, hiszen a bal szélen mintha villanyoszlopok állnának, ami csak 1896 után volt látható a városban.

A gimnázium előtt ma már kövezett utca fut, azaz a képen látható parkot már senki se keresse. Régi képeslapokat és térképeket nézegetve azt gondolom, hogy az iskola előtt kialakított – egyébként tetszetős – park maximum három évtizedet élhetett meg, és a Tisza-part átalakításának eshetett áldozatul.

Szigeti Henrik felvételén jól látható, hogy az 1900-as évek elején a kocsiút ívesen kerülte el a gimnázium főbejáratát. Ami annak fényében teljesen indokolt, hogy a közeli baromfi- és a búzapiacra érkező vagy onnan hazatartó szekerek ne az osztálytermek ablakai alatt zörögjenek végig. Mindezek ellenére egy-egy piaci napon nem lehetett könnyű a főgimnáziumi tanároknak a környék zaját túlkiabálni, és a színes forgatag helyett magukra vonni a diákok figyelmét.

A gimnázium, a tőle jobbra álló református templom, illetve a később a túloldalára kerülő színház már az 1910-es évekre előrevetítette, hogy a környék rendezésre szorul. Nemcsak a közeli piacok miatt, hanem a partszakasz okán is. Vannak olyan képeslapok, amelyeken jól látható, hogy a Tisza, bizony a mai játszótér és park területét is elfoglalta olykor.

Ezen a nyári délutánon készült képen nem látjuk a rendezetlen partot, a part alatt horgonyzó hajókat, a ki-és berakodást végzők forgatagát, a széttaposott kocsiutat, az össze-vissza burjánzó növényzetet. De képzeletben fordítsuk jobbra Szigeti Henrik kameráját!

A Szolnoki Állami Főgimnázium épületében e kép készítésének évében érettségiző osztály a 30 éves érettségi találkozóján már biztos nem ismert rá a környékre. A harmincas évek elejére ugyanis elkészült a belvárost védő gát és rajta a sétány, illetve mindezek mögött az Erzsébet királyné park, ahová az akkor már Verseghy Ferencről elnevezett gimnázium főbejárata nyílt.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szabálytalanul Deáknak

Az 1904-ben Szolnokon szolgáló őrvezető lapja a postára adás napján megérkezett Kunmadarasra. Az érvényes szabályokat ugyan megszegte, de azért erre az anziksz készítői is ösztönözték.

Új év és Damjanich

Minden bizonnyal egy Pásztóról Szolnokra elszármazott hölgy küldte édesanyjának új évi üdvözletét az alig egyéves Damjanich-szoborral a nagy háború előtti utolsó békés szilveszterkor.

Nincs Szolnokon villamos!

A szolnoki „szép Tisza-hidat” mutató képeslaphoz használt fotó tulajdonképpen 1911 és 1937 között bármikor készülhetett. Ebben az esetben a képnél izgalmasabb a hátlapra írt szöveg.

Kázmér a szolnoki felvonuláson

Ezt a Csepel D-705-ös nyergesvontatót minden bizonnyal 1963. május elsején örökítették meg a szolnoki felvonuláson, amikor pótkocsija éppen sportolók bemutatójának színpadjaként szolgált.