2025.08.27. (szerda)

A szivar utóélete

A szivar utóélete

Dátum:

Az 1945-ben felállított Szovjet katonai emlékművet a szolnokiak 1956. október 26-án ledöntötték. Mivel azonban korábban több képeslapra is rákerült, még az ötvenes évek végén is postáztak olyan üdvözletet, amin ez volt látható.

Az 1945-ben felállított Szovjet katonai emlékművet a szolnokiak 1956. október 26-án ledöntötték. Mivel azonban korábban több képeslapra is rákerült, még az ötvenes évek végén is postáztak olyan üdvözletet, amin ez volt látható.

A fiatalabbak vagy a Szolnokon kevésbé ismerősek is pontosan be tudják határolni, hogy hol is készült az ehhez a képeslaphoz használt fotó. A jobb szélén ugyanis egyértelműen felismerhető a Tisza Szálló jellegzetes tornya.

A kép készítésének időpontját viszont már csak körülbelül egy évtizedes időintervallummal tippelhetjük meg. Azt ugyan pontosan tudjuk, hogy a fotó előterébe komponált Szovjet katonai emlékmű 1956. október 26-áig állt az akkori Felszabadulás téren, tehát a növényzet alapján nyárinak tűnő felvétel legkésőbb az év nyarán készülhetett. Viszont nehéz megadni azt az első dátumot, amikor már láthatta egy fotós ilyennek ezt a részt. Mert hiába ismert, hogy a köznyelvben csak szivarként emlegetett emlékművet 1945. május elsején, a szolnoki harcok befejeződése után fél évvel állították fel a Táncsics utca végén. A fotó hátterét szinte teljesen kitöltő színház épülete, amely a városért vívott csatában komolyan megsérült, sem segít. Láthatóan, már elég jó állapotban van, ami csak azt jelezheti, hogy a kép minimum 1946, de inkább az ötvenes évek eleje után készült.

Megfordítva a képeslapot, nyugodtan mondhatnánk, hogy a fotónak 1954. április 1-je után kellett készülnie, hiszen a kiadóként feltüntetett Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat akkortól használta ezt a nevet. Mivel azonban a részben a Művészeti Alkotások Nemzeti Vállalatából létrejött cég simán hasznosította a korábbi fotókat, ez sok támpontot nem ad.

A 60 filléres képeslapra ragasztott 20 filléres bélyegen nehezen kisilabizálható bélyegzőből azonban úgy tűnik, ez a lap még akkor is forgalomban volt, amikor maga a megörökített tér, már nem így nézett ki. Egy bizonyos Laci ugyanis 1958-ban küldte Szolnokról Gyöngyösre Katalinnak az üzenetét, miszerint sokat gondol rá. Ha Laci szolnoki lett volna, biztos nem küldi el ezt a lapot, de az ötvenes évekre jellemző gyatra papírminőség alapján azt is feltételezhetjük, hogy túl nagy választék nem lehetett akkoriban.

Lehet, hogy tévedek, de erről a helyről későbbi képeslapokat nem tudok felidézni. A színházról és a Tisza szállóról nagyon sok készült, igaz azokon általában olyan fotókat használtak, amelyek a Verseghy gimi sarkáról készültek. Magát a szivar helyét, ami tíz évig üresen állt, nem mutatja képeslap. És az 1966-ban ide került, majd 1990-ben eltávolított Lenin-szoborra sem emlékszem ilyen módon megörökítve.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Sóvárgó lélek a Zagyva-parton

Szolnoknak nem sikerült Lajos szívébe lopnia magát, akinek valamilyen oknál fogva 28 napot kellett városunkban töltenie. Ám már a hatodik napon megállapította a szolnokiakról, hogy hidegek és fagyosak. A Csontos Milka úrleánynak választott képeslapon sem a legjobb arcát mutathatja a város.

Nagykanyar a másik irányból

Szigeti Henrik udvari fényképész a XX. század első éveiben nem volt rest kicipelni hatalmas masináját az Újvárosba, hogy azt a Tisza-parton felállítva készítsen panorámaképet Szolnokról. Így születhetett ez a ritka perspektíva a három templomról.

Szolnok a Monarchiában

Egy Kassáról útnak indult szerelmes ifjú 1899 nyarán, Szolnokon vásárolt egy képeslapot, amit aztán Szabadkáról tudott elküldeni szíve hölgyének azzal a kínzó kérdéssel, hogy gondol-e rá, szereti-e. E kérdéseknek köszönhetően maradt ránk három szép fotó a 19. század végi Szolnokról.

Faros Bözsi a szobor mögött

Aki egy picit is szereti a régi járműveket, netán rajong a hazai autóbuszgyártás aranykoráért, az velem együtt nagyon szeretné, ha ez az 1975-ös fotó valamilyen csoda folytán forgatható lenne, és a Tanúhegy emlékmű mögött, a buszmegállóban nézelődhetnénk. Mert mi minden kandikál ott!