Ez a képeslappá lett fotó a szolnoki Tisza István téren készült. Az egykori miniszterelnökről elnevezett teret ma már nem érdemes keresni a térképen. És ugye az is köztudott, hogy ahol ma ezt a szobrot találjuk, az nem az első felállításának a helye.

Ha majd egyszer lesz időm – és addig nem előz meg senki -, kiderítem Szentgyörgyi István 1926-ban felállított I. Világháborús emlékművének vándorlástörténetét. Mert szerintem nagyon sokat elárulna Szolnok második világháború utáni pálfordulásáról, illetve az első világháborúhoz való viszony változásáról az, ahogy ezt a szobrot odébb pakolták. Az elérhető leírások szerint, az eredetileg az egykori miniszterelnökről elnevezett téren álló szobrot azért vitték át a mai helyére, mert 1945-ben elé került egy szovjet hősi emlékmű. A magam részéről ebben kicsit kételkedem, mert nem hinném, hogy a világháború befejezésének évében, amikor a város lényegében romokban hevert és az ellátás megszervezésével is komoly gondok voltak, egy új emlékmű felállítása és a régi eltüntetése lett volna a legégetőbb probléma. Ugyanakkor a képen látható szobor túlélése – nemcsak épségben maradása, de egyáltalán a belvárosban hagyása – arról tanúskodik, hogy még a koalíciós időkben, tehát 1948 előtt kellett megtörténnie a szállításnak. Ami a szobor és a talapzat méreteit látva, nem lehetett egyszerű feladat.

Abban a majdani dolgozatban talán majd a város többi vándorló szobrára is ki fogok térni. Hiszen 1945 után nemcsak ez az emlékművünk kapott új helyet. A belvárosi nagytemplom mellé került az egykor a Kossuth téren álló Szentháromság-szobor torzója, az Eötvös térre a 68-asok obeliszkje, a temetőbe pedig a Horthy-szobor talapzatának maradványa. De azt hiszem, egy fejezetet majd az újabb rendszerváltás utáni szobor átmozgatások is megérnek, igaz, 1989 után, egy kivétellel – a Tiszaliget bejáratához átkerült Olajbányász-szobor – csak eltüntetett emlékművekről beszélhetünk.

Visszatérve ehhez a képeslaphoz, amelyről a bélyeget és a bélyegzőt leszakították, így készítésének és feladásának dátuma nem határozható meg, csak azt mondhatjuk, hogy valamikor 1926 után és 1944 előtt fotózták, nyomtatták és postázták. Feladója a Gorove – ma Kossuth Lajos – utca 16. szám – ez nagyjából a mai Kossuth téri lottózó helyén állhatott – alatt élő Vidor Jenő és családja. Pontosabban ifjabb Vidor Jenő, aki ezen anziksz révén fejezi ki sajnálkozását Schmall Terka úrleánynak, hogy „kedves és szellemes” társaságát nélkülözni kell. Mivelhogy „Kedves Terike” éppen Máriabesnyőn, a Weiser panzióban nyaral. Minden bizonnyal családjával és egy nagyobb társasággal, mert ifjabb Vidor aláírása alatt még idősebb Vidor Jenő is sokszor üdvözli a távolban lévőket, sőt lentebb még Vidorné is szívélyes üdvözletet küld. Ifjabb Jenő pedig – a képeslap tetejére gondosan felírt postai címből erre következtetve – gondolom epedve várta Terka válaszát.

Ami remélem, meg is érkezett. Így nem sokkal később, a világháborút túlélő szerencsésekként kezdhettek új életet Szolnokon, és voltak olyan boldogok, hogy azt se bánták, ha az egykori Tisza István, későbbi Hősök teréről a Tiszai hajósok terére került egy szobor.