2026.04.30. (csütörtök)

Alig változó kép

Alig változó kép

Dátum:

Ezt a képeslapot 1928-ban adták postára Szolnokon, de a készítés technológiája alapján nem kizárt, hogy pár évvel - vagy akár évtizeddel - korábban nyomtatták. Viszont az az utcarészlet, amit ábrázol, lényegében ma is pontosan ugyanilyen. Van, ami nem változik.

Ezt a képeslapot 1928-ban adták postára Szolnokon, de a készítés technológiája alapján nem kizárt, hogy pár évvel – vagy akár évtizeddel – korábban nyomtatták. Viszont az az utcarészlet, amit ábrázol, lényegében ma is pontosan ugyanilyen. Van, ami nem változik.

Ha tudnám, hogy a Madách és Templom utcák sarkán lévő ház – ami ennek a képeslapnak a bal szélén látható – mikor épült, akkor nagyjából időkorlátok közé lehetne szorítani az ehhez az anzikszhoz használt fotót. A feladás miatt biztos, hogy 1928 előtt kellett megszületnie a képnek. Mivel azonban a másik oldalán lévő, előre nyomtatott vonalak ennél régebbi lapok jellemzőit mutatják, illetve az ilyen, erőteljesen színezett fotók is korábban fordultak elő, azt mondanám: legkésőbb a húszas évek legelején dolgozhatott az ismeretlen fotós.

Mivel a nagytemplom környékén – főleg ebből a szögből nézve – az elmúlt száz évben nem sok minden változott, akár azt is megkockáztathatjuk, hogy a fotó az 1900-as éveke elején készült. Azaz 1900 és akár 1928 között szintre bármikor fotózhatták az egykori Szent Ferenc utcát. Valahol meg raktáron maradt a nyomtatott lapokból még néhány, és mivel tényleg alig változott valami, a jó kereskedő évekkel később is el tudta adni az árut.

A fák lombja alatt haladó lovas szekértől eltekintve, ma is elkészülhetne ugyanez a kép. A templom előtti Szentháromság térnek a kövezete lett mára más, meg virágágyások és padok vannak a fák alatt, és más a templom színe, de egyébként minden változatlan. A Szent Ferenc utcából később Koltói Anna lett, most meg Templom, és aszfaltozva van, de egyébként ugyanilyen képet mutat.

Szerintem egyébként a templomtól a Szapáry útig tartó szakasz, minden épületével és fájával Szolnok egyik legszebb útszakasza, amit így ahogy van, védetté kellene nyilvánítani. És foggal-körömmel őrizni, mint a város aranykorának egyik lenyomatát. Mert akkor évtizedek, vagy akár egy évszázad múlva is elmerenghet majd azon valaki, hogy van Szolnoknak egy pontja, ami képében alig változik. Jöhetnek háborúk, forradalmak, rendszerváltások, a nagytemplom, az előtte lévő tér és a mellette futó utca marad.

Tegyük a szívünkre a kezünket! Kevés ilyen hely van Szolnokon. Ráadásul gyaníthatóan a város egyik legtöbbet fotózott pontja is itt lehet valahol. Hiszen a fotózás feltalálása és szolnoki megjelenése óta is nagyon sokan kötöttek ebben a templomban házasságot. Micsoda sorozatot lehetne összeállítani a Belvárosi Nagytemplom előtti téren készült fotókból. Aminek lehetne az a címe, hogy „Boldogság képekben egy változatlan téren.”

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.