Minden Ikarusz rajongó zokogna örömében, ha még egyszer így láthatna élőben ennyi magyar gyártmányú buszt, ahogy ezen az 1974-es, UVATERV fotón látható. Én pedig akkor könnyeznék, ha a forgalmi iroda futurisztikus, körépületét bejárhatnám, ami a mából nézve igazi különlegesség volt.

Az Út- és Vasúttervező Vállalat (UVATERV) fotósa minden bizonnyal nem az Ikarusz 55-ösök, a csuklós 66-os és az 1974-ben még újnak számító 200-as sorozat szinte teljes típusskálája miatt kapaszkodhatott fel a még át nem adott Vízügyi székház legfelső emeletére. Inkább az éppen csak elkészült új, szolnoki buszpályaudvar megörökítése lehetett a feladata, amit nem sokkal korábban adtak át az Ady Endre úton. Kiváltva ezzel az ekkor még ugyancsak átépítés alatt lévő, vasútállomás előtti pályaudvart, ahová addig a helyközi járatok érkeztek.

A Fortepan-on közzétett felvétel előtermében a jelenlegi buszpályaudvar – Pelikán Bevásárló Központ – helyén bő negyedszázadon át álló, jórészt nyitott utasforgalmi rész teteje látható. Hullámossága nem véletlen. A pilléreken nyugvó tető ugyanis nem az épület széleinél volt a legalacsonyabb, hanem pont fordítva, ami ráadásul váltakozva futott végig a hosszú csarnokon. Nem mondom, hogy az a régi buszpálya szép lett volna, ugyanakkor elvitathatatlan, építészetileg hétköznapinak sem lehetett nevezni.

Miként a buszok közlekedésére és tárolására szolgáló placc mögött álló forgalmi épületet sem. Ennek helyén ma nagyjából a parkolóház felhajtója található. Aminél azért sokkal érdekesebb volt ez a felülről járműkerékre, oldalról pedig járműablakok sorozatára emlékeztető vasbeton és üveg épület. Ami akkoriban minimum merész, a környezetébe egyáltalán nem illő terv lehetett, ma viszont akár hely- vagy ipartörténeti emlék is lehetne. Arról nem is beszélve, hogy a mellette álló, és az erre a képre is belógó, rózsaszínű Magyar Rádió épületével a szocialista középület építés különleges gyöngyszemei lehetnének. A Rákosi-korszakra jellemző Sztálin-barokk és a Kádár-kori modernizáló került ott egykor egymás mellé.

Amelyeknél formatervezés szempontjából és a korabeli technikát tekintve azért sokkal modernebbek és előremutatóak voltak a placcon felsorakozott Ikarusz buszok. A fotón látható hét darab Ikarusz 55-ösöt, avagy Faros Bözsiket sokan a magyar buszgyártás legszebb járművének tartják, amihez hozzáértők olykor hozzáteszik, hogy technikailag sem volt szégyenkezni valónk miattuk. Mindez fokozottan igaz a hetvenes évek elején megjelent 200-as sorozatra, aminek dizájnját akkoriban világszerte elismerték. Itt helyi – a szürke háromajtós -, helyközi – a sárga kétajtós – és turista – a piros-fehér festésű – kiviteleket láthatunk belőle. Mindez ráadásul nemcsak Magyarországon volt megszokott látvány, hiszen sok országban a mai napig szolgálatban vannak ezek a járművek.

Helytörténeti szempontból a buszok színére érdemes figyelni. Mert míg a nyolcvanas években sárgák, ma inkább fehérek a szolnoki buszok, addig a hetvenes években ez a szürkés-kék – Volán szürke? – szín határozta meg a közösségi közlekedés helyi eszközeit.