Valószínű, hogy Zsoldos Nagy Illés 1967-ben készült grafikája valamilyen közintézmény falát díszíthette a rendszerváltásig, majd a hozzá hasonló realista alkotásokkal együtt kiselejtezték. Rengeteg hasonló kép született a Kádár-korban – Szolnokról is -, és valószínű, többségük azóta meg is semmisült. Ezért vettem meg a Tisza-hídon átrobogó autóbusz rajzát.

Zsoldos Nagy Illésről alig őriz valamit a világháló. Ezen a szolnoki képén kívül egyetlen miskolci egyetemi épületet megörökítő grafikájára bukkantam, ami akár azt is jelenthetné, hogy gyűjtőknél lappanganak az életmű darabjai. Mivel azonban sem az életkorát, sem az életrajzát, sem más műveit vagy kiállításainak felsorolását nem lehet megtalálni, valószínűbb, hogy egy jófajta iparos lehetett, aki fotószerű realitással örökítette meg az épülő szocializmus eredményeit.

Alkotásra pedig nem olthatatlan művészi ambíciók késztették, hanem a megélhetés. A néhai Képzőművészeti Alap ugyanis a szocializmus átlagához képest viszonylag elfogadható megélhetést biztosított az általa elismert „művészeknek”, kvázi megrendelések teljesítéséért cserébe. Jártam az Alap egyik utolsó raktárában, ahol ma is ott sorakoznak az így született művek, köztük tucat számra közepesnél is gyengébb szobrok, kisplasztikák, festmények és grafikák. Amelyeket a nyolcvanas évek végén még a közintézmények díszítésére szántak, csak végül már nem kellettek senkinek.

Zsoldos Nagy Illés Tisza-híd című grafikája egyébként egész jó, de valószínű, hogy csak nekünk, szolnokiaknak egyértelmű, mit is ábrázol. Miként az is csak nekünk fontos, hogy a rajz éppen öt évvel az új, állandó Tisza-híd átadását követően készült. Igen akkor, amikor még ilyen nagyfejű, negyvenöt fokban behajló lámpák biztosították a közutak megvilágítását. Amelyek akkoriban még nem voltak túl forgalmasak, talán ezért is látni csak egyetlen buszt a hídon. Aminek a márkáját csak azért tudjuk egyértelműen megmondani, mert akkoriban már csak Ikaruszok rótták a hazai utakat. A típusszám megtippelésére azonban nem vállalkoznék.

Érdekes, ahogy a belváros felé eső hídfő a homályban lebeg, miközben valamelyik Szabadság téri ház teteje meg felsejlik távolabb. Ennél csak a híd ugyancsak belváros felé eső pillére fölött, kvázi az úttesten sorakozó fakoronák vagy bokrok a zavaróbbak, amelyek sehogy se illenek a csónakház előtti három csenevész fatörzshöz. De ne akadjunk fenn az ilyesmin! Ha nem félelmetes UFÓ-k vagy baljós árnyak igyekeznek elkapni a Szanda felé tartó autóbuszt, akkor ezek bizony a művészi szabadság termékei. Azaz már nem lehetett javítani a grafikát.

Ami így is kiváló dísz lehetett egy irodában, egy iskola folyosóján vagy egy munkásszálló társalgójában. Ahová valamilyen oknál fogva nem régi dolgokat szerettek akkoriban kitenni díszként, hanem ilyen modern, hétköznapi műalkotásokat.

Ha találnak ilyet, ne dobják ki őket! Mert ma már egyre kevesebb van belőlük.