2025.08.27. (szerda)

Ez a dal lett a végső?

Ez a dal lett a végső?

Dátum:

Ezt a felvételt 1988 tavaszán készíthette Nagy Zsolt, a megyei napilapnak akkor már bő negyedszázada dolgozó fotóriporter. Elsőre legyinthetnénk, hogy nem túl érdekes kép, amin valahol több száz ember álldogál, ha a némi történelmi tapasztalattal rendelkezőknek nem csengene a fülébe az Internacionálé. És, ha nem csodálkoznánk rá az Agóra egykori, vagyis eredeti színháztermére.

Ezt a felvételt 1988 tavaszán készíthette Nagy Zsolt, a megyei napilapnak akkor már bő negyedszázada dolgozó fotóriporter. Elsőre legyinthetnénk, hogy nem túl érdekes kép, amin valahol több száz ember álldogál, ha a némi történelmi tapasztalattal rendelkezőknek nem csengene a fülébe az Internacionálé. És, ha nem csodálkoznánk rá az Agóra egykori, vagyis eredeti színháztermére.

E felvétel értéke részben abban rejlik, hogy bár nem ezzel a céllal készült, mégis megőrizte az 1979-ben, a Nemzetközi Gyermekévben átadott Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) – Szolnok máig legérdekesebb középülete – nagytermének, avagy színháztermének eredeti belsejét és elrendezését. A kevésbé fiatalabbak még emlékezhetnek, hogy az átadást követő másfél évtizedben a színpad az épület hossztengelyével párhuzamosan volt elhelyezve, miután az öltözők és a kiszolgáló helyiségek a Centrum felé lévő udvarra néztek. Ennek megfelelően a nézőtér minden oldala a Hild tér felőli ajtókon át volt megközelíthető, azaz nemcsak a nézőréti balról lehetett bejutni. Ennek további előnye volt, hogy nagyobb érdeklődés esetén a folyosóról nyíló összes ajtót ki lehetett tárni, így az üvegfal elől is beláthattunk a terembe. Ez azt is jelentette, hogy az ezen a képen nem látható színpad körülbelül kétszer olyan széles volt, mint a mai.

Ott pedig, ahol jelenleg, a színpadi rálátás szempontjából egy elég szerencsétlen karzata van a teremnek, egykor technikai helyiségek sorakoztak. Azaz a felvétel tetején végigfutó fehér falban lévő, fura alakú ablakok mögött voltak a világosítóknak, a hangosítóknak, de még a vetítőknek is a helyük. A terem két rövidebb oldalán – azaz a mai színpad és a nézőtér mögött – pedig talán két teljesen egyforma (ebben nem vagyok biztos) kerámia faliképet láthattunk. A három különböző méretű, domború és homorú felületű, középen lyukas elemekből kirakott alkotások engem stilizált madarakra emlékeztettek, és hosszasan tudtam nézegetni őket egy-egy unalmasabb előadás alkalmával.

Feltételezem, hogy a Nagy Zsolt által megörökített esemény résztvevői között is voltak páran, akik olykor azokat a falakat bámulták, ám ezt senkinek sem merték elárulni. Merthogy ez a felvétel az 1988 tavaszi, megyei pártértekezletet örökítette meg, amiről csak utólag derült ki, hogy lényegében a rendszerváltás nyitányának is tekinthető. A megyei értekezletek után rendezett országos tanácskozáson ugyanis az állampárt reform kommunistái kiszorították a hatalomból az ortodoxokat, Kádárból pedig feladat és hatalom nélküli pártelnököt csináltak. Bár az eredeti cél nem ez volt, a két kongresszus közé beékelt értekezlet mégis új irányt szabott az ország történelmének, és például egy évvel később már munkaszünet nap volt március 15-e, másfél év múlva meg az ország nevéből eltűnt a „nép”, és maradt a köztársaság.

Amit persze a Szolnok megyei – a Jász-Nagykun-Szolnok elnevezést is majd csak két évvel később hozták vissza – küldöttek még semmit sem sejthettek az MMIK-ba összehívott pártértekezlet elején. Amikor, a korabeli koreográfiának megfelelően, a felállva énekelt Internacionáléval indult a szeánsz, amiről Nagy Zsolt képe is készülhetett.

Hogy harminc évvel később elmondhassuk róla: két szempontból is kordokumentum. Egyrészt megőrizte az Aba-Novák Agóra régi szárnyában lévő színházteremnek az eredeti belsejét, másrészt dokumentálta az állampárt utolsó megyei pártértekezletét, és annak résztvevőit.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Damjanich és az ideiglenes állomás

A fotó két szélén álló jellegzetes lámpák miatt le se lehetne tagadni, hogy Szelényi László valamikor a hatvanas-hetvenes években örökítette meg a szolnoki Damjanich-emlékművet. Az ebből a fotóból lett képeslapomat pedig 1973-1974-ban adta postára egy bosszankodó utas.

Szűk utca volt

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezen a szűk utcán nemhogy a 4-es út egykori átmenő forgalmát, de a város mai autóáradatát át lehetne préselni. Ebből a szögből nézve a Baross utca elejét, be kell látnunk, hogy a főútnak útban voltak ezekek a házak. Meg amelyek a fotózás után, a környéken épültek.

Bringa és szecesszió

Ez a feltételezhetően Szigeti Henrik által készített 111 éves fotó nemcsak azért érdekes, mert vadonatúj állapotában mutatja a Szapáry és a Baross utca torkolatából nagyjából 55 éve elbontott szecessziós banképületet, hanem mert talán az első szolnoki, nem műtermi kép, amin kerékpáros látható.

A fákat már kivágták

Fiumében is megtudhatták 1911 tavaszán, hogy a szolnoki Fasor képeslapra kívánkozott fasorát nem sokkal korábban, az utca rendezése miatt kivágták. A mából nézve talán ennél érdekesebb az a nagyjából negyven ember - jórészt mezítlábas gyerek -, akiket az ismeretlen fotós megörökített.