2026.04.30. (csütörtök)

Már a gimi előtt a kocsiút

Már a gimi előtt a kocsiút

Dátum:

A Szolnok első modern iskolaépületét ábrázoló, idillikus felhőket is mutató festett képeslapról elsőre azt is gondolhatnánk, hogy nem sokkal az 1888-as átadás után készült. Több apró részlet azonban egyértelművé teszi, hogy az alapnak használt felvétel legfeljebb az 1910-es évek első felében készülhetett, a kiadás viszont már az első világháború utáni évekre eshetett.

A Szolnok első modern iskolaépületét ábrázoló, idillikus felhőket is mutató festett képeslapról elsőre azt is gondolhatnánk, hogy nem sokkal az 1888-as átadás után készült. Több apró részlet azonban egyértelművé teszi, hogy az alapnak használt felvétel legfeljebb az 1910-es évek első felében készülhetett, a kiadás viszont már az első világháború utáni évekre eshetett.

Az ötvenes évek néhány tanévétől eltekintve, 1922 óta Verseghy Ferenc nevét viselő szolnoki gimnázium ma is iskolaként funkcionáló épületét 1888-ban adták át az egykori sóraktárak helyén, az állatvásároknak otthont adó rakparti telkek szomszédságában. Az első évfolyamok tanulói még meglehetősen rendezetlen, már-már városszéli környezetben tanulhattak, hiszen a mai Tisza-park környékének kiépítése igazán csak a Református templom 1895-ös átadása után indult, és csak az 1920-as években gyorsult fel. Azaz a város első, akár mai szemmel is korszerűnek tekinthető iskolaépülete körülbelül három évtizeden keresztül nem egy közparkra, hanem egy kocsiútra, egy rakpartra és meglehetősen szedett-vedett környékre nézett.

Szigeti Henrik – „Szolnok képes krónikása” – jóval az első világháború előtt készült fotói alapján tudhatjuk, hogy abban az időben nem közvetlenül a gimi előtt, hanem egy félkört leírva, inkább a mai park területén ment a kocsiút. Így az iskola épülete előtt az 1900-as években egy kis liget alakult ki, amit a kocsiúttól korlátszerű kerítés választott el. Azaz, ha ránézünk erre a képeslapra, rögtön észre kell vennünk, hogy az alapjául szolgáló fotó csak a kocsiút áthelyezése után, azaz valamikor az 1910-as években készülhetett.

Persze lehetne kételkedni, és feltenni a kérdést, hogy miért ne készülhetett volna Szigeti Henrik fotói előtt ez a felvétel, és miért ne lehetett az épület átadása után, közvetlenül a főbejárat előtt a kocsiút. Ez utóbbi természetesen nem zárható ki, ám van két apróság ezen a képen, ami a fenti állításomat – azaz az 1910 utáni fotózást – támasztja alá. A felvétel jobb szélén, nagyjából a gimnázium főbejáratával szemben egy villanyoszlopot látunk, ami legkorábban a XIX. század utolsó éveiben, azaz a gimnázium épület átadása után minimum tíz évvel kerülhetett oda. Ám ennél sokkal fontosabb, hogy a lapnak teljesen a jobb oldalán, a gimnázium mellett látszik egy másik épület is. Igen, a városi színház 1911-ben átadott tömbje. Azaz az ismeretlen fotós csak ezt követően dolgozhatott.

A magam részéről megkockáztatom, hogy a kép már azt követően készült, hogy az iskola előtti parkot Horthy Szabolcsról, a megye 1915-ben hősi halált halt főispánjáról nevezték el. Az pedig egészen biztos, hogy az anziksz megjelentetésére is csak ezt követően, de inkább csak az 1920-as évek elején került sor. Merthogy az itt bemutatott posta tiszta képeslap kiadója az a Roth Dezső, aki a Kossuth téren, az azóta lebontott Steiner-féle ház sarkán vitt sikeres üzletet a két világháború között. Azt nem hinném, hogy a kiadás a húszas évek közepe után történt volna, hiszen talán pár tanév alatt mindenkiben, főleg a város életében meghatározó személyekben rögzült, hogy a szolnoki Magyar Királyi Állami Főgymnásium már a felvilágosodás helyi születésű költőjének, Verseghy Ferencnek a nevét viseli.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.