Második világháború előtti fotókkal küldtek kartársi – azaz már kollegiális, de még nem elvtársi – üdvözletet Szolnokról 1949-ben. A címzett egy budapesti fűszerkereskedő, akinek vállalkozása az államosítás határán lehetett. Persze a szolnoki mozi és a benzinkút is érdekes ezeken a képeken.
A mából nézve van valami különleges történelmi bájuk azoknak a képeslapoknak, amelyeket a XX. századunkat jellemző rendszerváltások környékén, még a korábbi rendszerben készült fotókkal, de már az új világ üzenetével adtak postára. Ismertek ilyenek a Tanácsköztársaság néhány napjából éppúgy, mint az 1940-es évek végéről. Sőt, a Rákosi-korban postázott olyan szolnoki képeslap is van a gyűjteményemben, amelyen a Verseghy gimi sarkánál egykor lévő Trianon-virágágyás látható, ami azért az ötvenes években felért egy izgatással.
A mellékelt három fotóból álló mozaikképeslap is ilyen rendszerváltáson átívelő üzenet a múltból, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy a felhasznált három fotó a második világháború előtt készült, miközben a lap postára adása csak 1949 nyarán történt meg. Az előbbi állítást nemcsak a képek tartalma, de az anziksz kiadója – Weinstock – is igazolja, hiszen ezen a néven csak 1945-ig dolgozott Weinstock (később Nagyváradi) Ernő, a hazai képeslapkiadás egyik legjelentősebb alakja.
A mából nézve szerintem roppant érdekes az üdvözlők szövege is, akik egyébként az 1848-as centenáriumra kiadott bélyegsorozat darabjait használták a postai díj megfizetésére. Egyrészt a „kartársi üdvözlet” kifejezés használata miatt, hiszen ez a megszólítás viszonylag rövid ideig, nagyjából a negyvenes évek második felében volt elterjedt Magyarországon. Utána is élt kollégák, munkatársak, főnök és beosztottak között, azonban leírva inkább az „elvtársi” dívott a nyolcvanas évek végéig. Tehát a hat Szolnokról üdvözletet küldő személy már az új világ fordulatait használta, miközben a címzett még egy fűszerkereskedő volt. Aki, ha 10 főnél kevesebb „kartársat” alkalmazott, akkor jó eséllyel minden nap azzal kelhetett akkoriban, hogy vajon mikor államosítják a vállalkozását.
A képeslaphoz felhasznált három szolnoki fotó mindegyike a harmincas években készülhetett a Szapáry úton. A legfelsőn a Szolnoki Hitelbank 1937-ben átadott épülete, illetve tőle balra az 1929-ben elkészült Nerfeld-palota látható. Utóbbi lassan negyven éve nincs már meg, előbbi viszont a mai napig pénzintézetként szolgál. A bank túloldalán azokat a házakat is felfedezhetjük, amelyek egészen a nyolcvanas évek végéig ott álltak, hiszen az átjárós irodaházat csak 1989-ben adták át.
A fentinél sokkal több érdekességgel szolgál a középső kép, amelynek középpontjában a Nemzeti szálló 1896-ban elkészült, és ma is álló épülete látható. Ha kicsit felnagyítjuk az egyébként kifejezetten rossz minőségű fotót, akkor észrevehetjük, hogy a szálloda Tisza felé eső végén egy hatalmas kapu volt – ezt az átadás után alakították ki -, amin keresztül a belső udvarokra lehetett bejutni. Ugyancsak hiányzik az étterem a szálloda főbejáratától balra, aminek a helyén ekkor már a Nemzeti mozgó, azaz Szolnok első állandó filmszínháza működött. És még egy apróság: az épület fotóshoz közelebb eső sarkánál egy korabeli üzemanyagtöltő-fejet (benzinkutat) vehetünk észre.
A legalsó képen a Nerfeld-palota látható a Kossuth utca felől fotózva. És jól kivehető, hogy nagyjából egy évtizeddel az átadása után is mennyiféle üzletnek adott helyet ez az épület. A sarkon még működött a Megváltó patika, a világgazdasági válságba belebukó Nerfeld bankház bejáratának a helyén viszont már a Kőszegi nevű bőröndös boltja üzemelt. A korábbi Kristály cipő helyén ekkor már márkanév nélküli lábbeli bolt volt, ugyanakkor feltűnik Róth Sándorné Takarékosság felirata, ami egyfajta vásárlói közösség létére utal. Az épület homlokzatán a Fonciére Pesti Biztosító reklámja látható, amiből arra következtethetünk, hogy Nerfeldék néhai banki irodáit ez a cég foglalhatta el a második világháború előtt.
