Hol járunk? Szolnokiként könnyű válaszolni, de ez a lap nem az itt élőknek készülhetett. Mi az, ami ma már hiányozna egy ilyen beállítású fotóról? Nem a fák mögött megbújó, régi színházi tömbre gondolok. És, ha már kérdések. Miért gondolta valaki, hogy ez a tízemeletes vigye Szolnok hírét?

Az utóbbi kérdésre ma már tényleg nem lehet logikus magyarázatot találni. Miként arra sem, hogy a hatvanas évek közepén, miért tűnt jó – ráadásul megvalósítható – ötletnek a szolnoki színház mellé, az alapvetően egy-kétemeletes, belvárosi házak közé egy tízemeletest felhúzni. Hacsak nem arról van szó, hogy a Magyar Néphadsereg tisztjeinek szánt épület csupán az első – és szerencsére ma már tudjuk, az utolsó – volt a Tisza partra álmodott toronyházak sorában. Mert ugye vannak arra utaló írások, amelyek szerint Szolnokra nemcsak a ma álló négy magasházat tervezték, hanem továbbiakat is, közülük néhányat éppen a Zalka Máté, azaz a mai Béres József sétányra. Gyönyörű lenne néhány tizennyolc- vagy huszonnégy-emeletes ezen a környéken.

Persze az 1967-ben elkészült katonai tízemeletes kapcsán volt ok a büszkeségre. Egyrészt ez volt Szolnok első, ilyen magas lakóháza, sőt a tárháztól és a belvárosi templom tornyától eltekintve a város legmagasabb épülete. Igaz, mire ezt a képeslapot 1975 márciusában postára adták, már lecsúszott a dobogóról. Az is tény, hogy Szolnokon a második világháború után ez volt az első olyan épület, amelyikbe liftet építettek. Nem megfeledkezve arról, hogy ez egyben majdnem három és fél évtizedes kihagyást jelentett a város első ilyen megoldása után. A hatvanas évek végén tehát büszkének is lehetett lenni erre a házra, ám ez nem magyarázat arra, miért kellett képeslapra, sőt bélyegre is tenni ezt az épületet. (A bélyegről lásd A kék szolnoki című írást: http://www.blogszolnok.hu/1xvolt_a_kek_szolnoki)

Ezt a képet egyébként a Tiszaligetet védő gátról Tulok Ferenc készítette, aki Csobaji Előd után a másik korabeli fotós volt, aki sok olyan felvételt készített a városról, amelyekből később képeslapok lettek. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata gondozásában megjelent, 1 forint 50 fillérért árult lap, a hátoldalán lévő felirata szerint a szolnoki Tisza-partot ábrázolja. A nem szolnokiak számára e szöveg nélkül, csupán a kép alapján nem nagyon sikerülhetett azonosítani a fotózás helyét e képeslap megjelenése idején (1967-74 között). Egyszerűen azért, mert el kellett telnie pár évtizednek, mire a szolnokiak is megszokták, hogy a helyi Tisza-part a három templom és a Tisza szálló után egy újabb „jellegzetességet” kapott. Persze, a szocialista időszak képeslap kiadásától nem volt idegen a múlt helyett a jelen ábrázolása.

A régi képeslapokat nézegetve mindig érdekes kérdés, hogy a fotózás óta mi változott a megörökített környéken. Erre a négy és fél vagy akár öt évtizedes képre ránézve könnyedén azt mondhatnánk, hogy semmi. Vagy legfeljebb a sétány mellvédje, a gátat borító kövezet, meg esetleg a Tisza szálló teteje, ami jó ideje nem fehér palával, hanem cserépszínű anyaggal borított. De ez nem igaz. Mert jobban megnézve ezt a lapot, van, ami azóta eltűnt. Pontosabban részben eltűnt. A Tisza szálló 1928-ban emelt, a fürdő kupolájánál és a dísztorony csúcsánál is magasabb kémény. Sajnos nem tudom, hogy a felső felét, két-harmadát mikor bontották vissza. Az viszont tény, hogy ma már alig ér a körmedence tömbje fölé.