Ott, ahol ma a Verseghy park illetve a Béres József sétány alatti rendezett, mondhatni rekreációs célokat szolgáló Tisza part húzódik, száztíz-százhúsz éve még klasszikus rakpart, azaz rakodóterület volt. Két első világháború előtti képeslappal illusztrálom a környék múlt század elejei állapotát.

A szolnoki belváros „alatti” tiszai rakpartról viszonylag sok fotó maradt ránk az 1900-as évek első évtizedeiből. Persze nem azért, mert a korabeli technikával dolgozó fotósok ezt a nem túlságosan rendezett területet szerették volna megörökíteni, hanem mert mindig jó téma volt az erről a környékről fotózható Tisza-híd, illetve a folyóparton kikötött hajók. Különösen sok képeslappá lett fotó született 1911-et követően, amikor az utolsó szolnoki fahíd helyén átadták az első vasból és betonból készült átkelőt. A környék megörökítése talán az 1920-as évek végére hagyott alább, amikor rendezték a területet – megszűnt annak klasszikus rakpart, azaz rakodópart jellege -, és már sem a híd, sem a Tisza szálló, sem a lassan kialakuló sétány nem volt annyira érdekes – vagy újdonság -, hogy képeslap legyen belőlük. A második világháború után pedig alig találni olyan anzikszot, amelyhez a sétány alatti területet is mutató fotót használtak volna.

Az itt bemutatott két képeslap nagy valószínűséggel az első világháború vége előtt készült. Sőt az 1916-tól ritkuló új kiadású lapok miatt talán azt mondanám: 1911 és 1916 között lőtték a két felhasznált fotót. Az időbeli beazonosításukat sajnos sem a képeslapok hátuljára kerülő előrenyomott szövegek, sem a postázásuk dátuma nem segíti. A fekete-fehér lap a budapesti Vasúti Levekezőlapárusítás gondozásában jelent meg, a tulajdonomban lévő példányt soha nem adták postára. A színes, vagyis utólag festett képből ugyancsak a fővárosban lett képeslap, és 1920. április 10-én küldték – Magyar Tanácsköztársaság szöveggel felülnyomott bélyegekkel – Szolnokról Budapestre, mivel azonban a híd akkor éppen romos volt, kizárt, hogy abban az évben vagy az előző nyáron készült volna az eredeti felvétel.

A fekete-fehér kép nagyjából a mai Tisza szálló alatti részen állva készült. A fák lombkoronái alapján egyértelműen késő tavasz és kora ősz közötti a felvétel. A Tisza jobb partján jól láthatóak a folyón úsztatott gerendák, amelyek itt arra vártak, hogy a nagykanyar környékén feldolgozzák vagy vonatra rakják őket. Számomra nagyon érdekes az az árok, illetve kőrakás, amelyek a felvétel előterében láthatóak, és talán a part megerősítését szolgálták. Az is jól látszik, hogy az ártérben egy kitaposott ösvény vezetett végig a parton, amin egy alak is kivehető, amint a fotós felé néz. A két kép közül szerintem ez készült korábban, amit persze maximum csak a bal oldali hídfő közelében lévő fa méretével tudok magyarázni.

A színezett képeslap inkább már a mai Tiszai hajósok tere magasságában készülhetett, és szintén egész jól mutatja, milyen állapotok uralkodtak akkoriban a szolnoki rakparton. Amit valószínűleg sem sétálgatásra, sem kutyafuttatásra nem használhattak a kép készítésének idején, sokkal inkább hajók ki- és berakodására, kikötésére esetleg a szállított áru ideiglenes tárolására. A felvétel előterében – jobb alsó sarkában – egy uszály, mögötte egy fedeles bőgőshajó, azon túl pedig újabb uszály látható. Mivel a Tisza partján lévő malmok ettől a helytől távolabb működtek, talán joggal feltételezhetjük, hogy következő útjukra vártak a képeslappá lett fotón megörökített hajók.

Nem mondhatjuk, hogy az egykori szolnoki rakpart – amit e képeslapok megjelenése után pár évvel Ferenc Józsefről neveztek el – különösen szebb lett volna. Kis túlzással kijelenthetjük, hogy ipari terület volt, amit 1926-tól kezdtek szép lassan felszámolni, hogy átadja helyét annak a sétánynak és hasonló célokra használt „ártérnek”, amelyeket azóta is Szolnok egyik legszebb helyeként tarthatunk számon.