E fotó készítésekor még Berényi Gábor volt a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, ám mire képeslap lett a felvételből, már Székely Gábor állt a Tisza-parti teátrum élén. Az 1963-ban átadott és 1990-ig álló „doboz” illetve a mögötte feltűnő Tisza szálló két korszak találkozása egy képeslapon.

Sajnos nem tudom, hogy Bakonyi Béla – akinek a fotójából a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata 1973 után képeslapot csinált – mikor állhatott meg a Verseghy gimnázium kerítésénél, és örökítette meg a Szolnoki Szigligeti Színház Táncsics utca felé néző főbejáratát. Csak tippelni tudok. A színház bejárata mellől még hiányzó plakátok, az emeleten elhúzott függönyök, az épület előtti friss pázsit, a jobb oldalon lévő sövény magassága, és a bal oldalon picit belógó felvonulásai kupleráj alapján. Szerintem ez a fotó vagy nem sokkal az új bejárat átadása után, azaz 1963 nyarán készült, vagy legfeljebb egy-két éven belül, amikor még zajlott a honvédségi tízemeletes építése a szomszédban. Az mindenesetre biztos, hogy a fotózás idején, a teátrum élén az a Berényi Gábor (1927-2014) állt, aki 1959 és 1971 között nemcsak igazgatója, de főrendezője is volt a szolnoki társulatnak. (Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy Balázs Péter előtt ő volt a szolnoki színházat leghosszabb ideig irányító igazgató.)

Bakonyi Béla fotóján is látszik, hogy az 1962/63-as színházi évadban végzett felújítás és bővítés elég felemásra sikerült. Az 1912-ben átadott, majd a románok által eltalált, aztán a húszas években felújított, a második világháborúban azonban ismét találatot kapott, de a negyvenes években másodszor is helyreállított épületben 1952/1953-tól működik a Szigligeti Színház társulata, amelynek a hatvanas évek elején már komoly műszaki problémákkal kellett megküzdenie. A korabeli napilapban is megjelent annak az 1961-es esetnek a híre, amikor a színpadot és a nézőteret elválasztó vasfüggöny előadás közben lezuhant, ami miatt néhány napra be is zárt az épület. Talán ez is ösztönözte az 1962-ben indult felújítást, aminek során az épület hátsó traktusát – öltözők, színpad, nézőtér – megtartották, és csak az egykori tornyos bejárat helyére illesztettek új tömböt, benne a ruhatárakkal, a büfével és a második emeleten házi színpaddal. Szóval előröl modern, szocialista, hátulról régi, kapitalista lett az épület, aminek kapuit 1963. szeptember 20-án Szigligeti Ede Liliomfiával nyitották meg, Berényi Gábor rendezésében.

A neonfelirattal díszített épület főhomlokzata aztán a hatvanas-hetvenes években nagyon sokszor szerepelt képeslapokon. Miként ebből a múltat – az épület hátsó traktusát és az 1928-ban átadott Tisza szállót – is mutató fotóból is anziksz lett, igaz, csak 1973 után. Ami onnan tudható, hogy a birtokomban lévő, soha fel nem adott képeslap cím rovatában már ott látható az irányítószámnak szánt négy darab négyzet. Márpedig az irányítószámokat 1973. január 1-jén vezették be Magyarországon, tehát Bakonyi Béla fotójából minimum 7-8 évvel a készítése után lett képeslap. Amikor már az a Székely Gábor (1944-) volt a szolnoki társulat vezetője, akit Berényi hívott Szolnokra, és aki Kaposvárhoz mérhető műhellyé tette a hetvenes években a Szigligeti Színházat. Ami jól mutatja Gárdonyi Szolnokra vonatkozó örökbecsű szavait, miszerint a „várak ereje nem a falakban vagyon”. Azaz a színház minősége sem az épületen múlik.