A hatvanas évek második felében örökítette meg valaki a Ságvári körutat a piacnál. Akkor még nemcsak a piaccsarnok hiányzott, de a Centrum pavilon, a Centrum áruház és a Vízügyi székház is csak tervasztalon létezett. A Madarassy-domborművek ott voltak a körúti házak bejáratai felett.
Dombi Gábor városvédő építésztől kaptam a mellékelt fotót, amelynek készítőjéről semmit sem tudok. Miként arról sem, hogy az illető a hatvanas évek második felében – és majd később is – miért fotózta végig szinte egész Szolnokot. Ezen a fotón is látszik, hogy nem ismerőst akarta megörökíteni – a kép minden szereplője háttal van a kamerának -, miként a táj szépsége sem lehetett az inspirátor. Valaki, valamiért a város korabeli állapotát akarta megörökíteni, ami akkoriban nem volt olcsó mulatság. Nemcsak egy jobb fényképezőgép került a hatvanas években egy havi fizetésbe, de a 24-36 kockás film, és aztán az előhívás is elég sok pénzt vitt el. Tehát valaki nemcsak időt és energiát, de megannyi forintot is áldozott arra, hogy megörökítse Szolnok építészeti változásait. A nagy változások előtt és közben.
A fotózás helyszínét nem nehéz beazonosítani, hiszen a Ságvári – ma Boldog Sándor István – körúti házak az ötvenes évek óta állnak. Az Ady Endre út és a Ságvári sarkán lévő lakóház – az egykori Sarok ABC épülete – is elkészült az ötvenes évek végére, és a távolban lévő jellegzetes irodaház, a „pártház” is 1964 óta áll az új városközpontban. Tehát az ismeretlen fotós nagyjából annál a zebránál állt, amely ma is a piaci parkolóhoz vezető utcánál, az élelmiszerbolt előtt található. És pont a pártház, meg az élelmiszerbolt – a későbbi Centrum Pavilon áruház, aztán meg Centrum étterem – hiánya segít belőni a fotózás intervallumát. Szerintem 1965 és 1969 között készült a kép.
Igazi különlegessége, hogy bal szélén megőrzött valamit az egykori szolnoki piactér állapotából és hangulatából. Az eredeti városi piacot a negyvenes évek végén paterolták ki a Kossuth térről, ám kellett egy kis idő, hogy a mai helyére kerülhessen, merthogy a Ságvári és az Ady Endre út kereszteződése akkor még nem létezett. A Csarnok utcából tehát valamikor az ötvenes évek közepén-végén telepítették a mai helyére Szolnok éléstára, ahol aztán 1973-ig meglehetősen „falusisas” állapotok uralkodtak. Még 1972-ben is arról írt a megyei napilap, hogy a szolnokiak a piactér leaszfaltozását kérik, mert vállalhatatlan állapotok uralkodnak a bódékés a részben földre telepített standok körül. El lehet képzelni, hogy egy kiadósabb eső vagy tél idején milyen lehetett a szolnoki piacon vásárolni, aminek pedig a hatvanas évek második felében közel annyi embert kellett kiszolgálnia, mint ahányan most lakunk a városban. Az áldatlan állapotokat majd csak 1973-ban sikerül megoldani, igaz, az egyben azt is jelentette, hogy a hatvanas évek végén ide tervezett mélygarázsos (!) csarnokból nem lett semmi.
A fotó egyébként jól érzékelteti, hogy azért a hatvanas években tudtak előre gondolkodni. A képen látható férfiak alapján azt gondolom, ez egy hétköznapi fotó. A hétköznap ellenére azonban csak egyetlen Skoda Octavia látható a felvételen, azaz nagy forgalom még nem jellemezte a várost. Ennek ellenére a Ságvári körutat kétszer kétsávos, osztottpályás úttestként alakították ki. Persze, hiszen azzal számoltak, hogy a Zagyván-túli és a Zagyvaparti lakótelepek – a Tallinn és a Móra Ferenc úti -, valamint a déli ipartelepek között néhány éven belül megugrik majd a gépkocsiforgalom. Nem is tévedtek.
Természetesen, mint minden régi fotón, ezen is vannak olyan apróságok, amiket néhány pillanat böngészés után lehet csak felfedezni. Ilyen például a Ságvári körúti házak bejáratai ajtajai fölött lévő Madarassy Walter domborművek, amelyek 1959-től segítették a gyerekeket a hazatalálásban. („Melyik lépcsőházban laksz kisfiam? A halasban.”) Közel hatvan éven keresztül díszítették az utcát, mígnem nyomtalanul és bárminemű felelősségre vonás nélkül eltűnhettek Szolnok központjából.
De érdemes egy pillantást az utcai lámpákra is vetni. Lehet, hogy nem túl szépek ezek az ostorlámpák, amelyek behajolnak az autóút felé. Ugyanakkor rendkívül praktikusak a nagyjából az oszlopaik feléhez szerelt, a járdák megvilágításáért felelős ufólámpákkal. Milyen jó lenne ma is ez a megoldás, hiszen fél évszázaddal később nem az utakat, hanem a madárfészkeket világítják a szolnoki lámpák. És még egy apróság. A két öltönyös férfi közelében lévő hirdetőtábla. Ha nem is ez, de a „testvérei” még ma is megtalálhatóak a Boldog Sándor Istvánná lett néhai Ságvári Endre körúton.
