2026.01.19. (hétfő)

Nincs gond. De van!

Nincs gond. De van!

Dátum:

Abból indulok ki, hogy a kiállítókban megfogalmazódott valamiféle cél, ahhoz anyagokat gyűjtöttek, majd valamilyen dramaturgia mentén elmesélik a kiválasztott történetet. Minden kiállításon felteszem a kérdést: vajon miért született. A Damjanich Múzeum új tárlatán nem kaptam választ.

11-paraszt2_400Azért járok múzeumokba és kiállításokra, mert egy téma töményen, tömören és szakszerűen kerül elém. Egyszerűbb, mint a neten bogarászni, vagy hosszasan könyvtárazni. Hozzáértő emberek megmutatják, az adott témáról mit érdemes tudni. Ezért fizetek. A kettőnk között létrejövő üzlet része az is, hogy nem bánom, ha a szakemberek szűrőjén keresztül kell valamit látnom.

Természetesen sokkal kevesebb múzeum és kiállítás van, mint amennyi engem érdekelne. Elfogadom azt is, hogy a hozzáértők nem feltétlenül azt akarják megmutatni, ami izgat. Ritkán fordul elő a szerencsés egybeesés. Ám roppant megengedő vagyok, és egy jó cím, a sokszor átkozott marketing azt is megnézeti velem, ami amúgy eszembe sem jutna. Ez is az üzlet része. Tessék rávenni, hogy látogató legyek és fizessek.

Tudom, nem vagyok egyszerű eset. A kiállításokat csak egészként, teljes történetként tudom értelmezni. Abból indulok ki, hogy a kiállítókban megfogalmazódott valamiféle cél, ahhoz anyagokat gyűjtöttek, majd valamilyen dramaturgia mentén elmesélik a kiválasztott történetet. A mesélést tárgyak, feliratok, enteriőrök segítik, amelyek a bennem lévő és megszerezhető tudással keveredve valamilyen új érzést alakítanak ki.

Minden kiállításon felteszem a kérdést: vajon miért született. És, ha nem tudok kielégítő válaszokat megfogalmazni, akkor elképzelhető, hogy hülyeségeket beszélek. Elismerem. De engedtessék meg, hogy ne értsek egy kiállítást, egy kiállítói szándékot.

11-paraszt3_400A Damjanich János Múzeum legújabb kiállításával így vagyok. Annak ellenére, hogy a cím elsőre megfogott: ?A paraszti polgárosodás tárgyi világa és a nemzeti jelképek?. Persze az is lehet, hogy az elvárásaimmal volt a baj. Azt gondoltam ugyanis, hogy a XIX. század végén felemelkedő parasztság tárgyi világába tekinthetek be. A Monarchia fellendüléséből részesedő paraszti világ használati eszközeiben bekövetkező – szerintem forradalmi – változást látom majd. Amikor a jómód jeleként megjelenik a könyv, az újság és a kép a lakásokban, amikor az öltözködés városiasodik, és lassan tömegcikkek, ha tetszik, iparcikkek jelennek meg a paraszti háztartásokban is.

Jó, félreértettem a kiállítás címének első felét. De a második rész – a ?és nemzeti jelképek? – nagyjából ugyanazokat a gondolatokat ébresztették benne, mint a kiállítás tervezőiben. Miként jelennek meg a nemzeti jelképek a hétköznapi tárgyakon. Ezen a kiállításon csak ebből kapunk ízelítőt.

Számomra érthetetlenül. Ha belépek a terembe, nem tudom, hogy merre induljak, hol a történet eleje és a vége. Amikor elindulok, nem világos, hogy a tárlók és a falon függő képek között van-e összefüggés. Nézem a tárlókat, és hülyének érzem magam. Mert számomra teljesen érdektelen, hogy az adott tárgy melyik múzeumból került a tárlatra. Az viszont érdekelne, miként kapcsolódik a kiállítás történetéhez, miről mesél. Az aláírás nélküli Petőfi kép vajon miként kapcsolódik a Kádár- és Rákosi-címeres kancsókhoz? És ezeket a kancsókat kik, mikor és miért követték el? Nem akarok túlzásokba esni, de valaki magyarázza el – ne utólag, hanem ott helyben -, hogy a Fradi oklevél mit keres itt, egy tárlóban a kokárdákkal. És a bejárattól balra a két kommunista zászló? Mellettük meg csak úgy egy árpád sávos lobogó.

Legalább háromnegyed órát bolyongtam a teremben. Megvettem a szép kivitelű kiadványt. De vesztettem. Nekem nincs meg a történet. Mondom, lehet, hogy hülyeségeket beszélek, de az az érzésem, hogy kiállítást kellett csinálni, volt egy jó cím, de valamiért csak ennyi jött össze. A tárlat le lett tudva, két hónapig nincs gond.

Pedig van gond. Olyasmiből próbáltak kiállítást összerakni, ami még nincs meg. Szerintem ugyanis hiányzik a feldolgozott tartalom.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Bonzsúr valóság?

A menekülő svájciaktól gyermeke német tanulását féltő riportalany, vagy a svájci polgárháborúról tudósító színesbőrű riporterek legalább annyira szólnak rólunk, mint a svájciakról.

Jókor rossz helyen

Az Árvát a forgatás idején 12 éves Barabás Bojtorján miatt volt érdemes elkészíteni, és legfeljebb miatta érdemes megnézni. A történet, a dialógusok és a trükkök ugyanis vállalhatatlanok.

Szentebúcsú

Sokmilliót elpókerező fiatal magyar orvosok. Esküvő előtti legalizált félrelépés és vicces tudatmódosítók. Rosszul világítva, vágva, se füle, se farka mesében. Szente Vajk Legénybúcsúja.

Herendi kettő

Attól, hogy Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők alulmúlja a tavalyi Futni mentemet, egyszer meg lehet nézni. Fiatal színészeket foglalkoztat és Tompos Kátya előtt is tiszteleg.