105 éves pipacsok

105 éves pipacsok

Dátum:

A világ szerencsésebb felén éppen 105 évvel ezelőtt véget ért "nagyháború" szolnoki történetét jó lenne egyszer elmesélni a nálunk feladott, és a szétesőben lévő Monarchia országaiba postázott anzikszok hátlapjaira írt üzenetek alapján. Megmutatva a szenvedő kisemberek történeteit.

A világ szerencsésebb felén éppen 105 évvel ezelőtt véget ért „nagyháború” szolnoki történetét jó lenne egyszer elmesélni a nálunk feladott, és a szétesőben lévő Monarchia országaiba postázott anzikszok hátlapjaira írt üzenetek alapján. Megmutatva a szenvedő kisemberek történeteit.

A budapesti Glass és Tuscher képeslapgyár által készített szolnoki képeslevelezőlap fotós oldalára az akkoriban talán még csak húsz éves Törvényszék épülete került, ami anno a Gorove utca szám szerinti első épülete volt. Az ismeretlen fotós a megyeháza elől, a mai Dózsa György, akkoriban Werbőczy utca torkolatától örökítette meg a megyeszékhely egyik fontos középületét, és a fotózáskor éppen a Magyar Királyi Posta egyetlen szolnoki hivatalának helyet adó mai Vargát, a város első kétemeletes bérházát. Kedves békebeli felvétel, aminek hátuljára egy ismeretlen, láthatóan kapkodva írta üzenetét, majd küldte Szolnokról Bécsbe 1914. augusztus 14-én. Tizenhét nappal a hivatalos hadüzenet után, amikor az első elesett katonákat már eltemették, de a többség még virágszőnyegen vonult a halálba, és elhitte, hogy mire lehullanak a levelek, győztesen térhet haza.

A következő ötvenegy hónap megmutatta a világnak, hogy milyen a huszadik századi háború, amit már leginkább nem lovakkal, nem kardokkal, és főleg nem a régi szabályok szerint vívnak. Hanem gépekkel, távolról gyilkoló fegyverekkel, sokmillió férfit évekre a frontra küldve, hogy aztán közülük milliónyian soha se térjenek haza, vagy örök nyomorékként lássák újra az otthonukat. Az otthonukat, ami először került a hátországba, ahol addig nem ismert és nem sejtett szenvedést hozott a háború, amiből mindenkinek ki kellett vennie a részét. És, aminek először volt elengedhetetlen és tömegesen használt eszköze a vasút. Szolnok első aranykorának az elindítója és a motorja, ami oly sokakat sodort – akaratuk ellenére – 1914 és 1918 között az állomásunkra.

Azt hiszem, ha nincs a vasút és nincs az első világháború, akkor ma sokkal kevesebb régi képeslapot ismernék Szolnokról. Ugyanis elvitathatatlan tény, hogy abban a négy évben az egyik legjobb üzlet lehetett szolnoki képeslapokat gyártani és a vasútállomáson árusítani. Azzal együtt, hogy ezeknek a képeslapoknak a vásárlóit a legkevésbé sem érdekelte az anziksz képes oldala. A többségnek az volt a fontos, hogy a frontra indulva vagy a frontról hazafelé tartva életjelet adhasson magáról az otthoniaknak. Nem véletlen, hogy a Szolnokon feladott lapok között nemcsak a Felvidékre, Erdélybe és a Vajdaságba küldötteket találunk, de rengetegnek a címzettje volt a mai Ausztria vagy Csehország területén élő hozzátartozó.

Ha kimegyünk a szolnoki első világháborús sírokat őrző temetőbe, a sírköveken huszonéves férfiak neveit olvashatjuk. Biztosak lehetünk abban is, hogy ezeket a képeslapokat is többségében hasonló korú, életük hajnalán lévő férfiak, talán már férjek vagy apák adták postára Szolnokon. Akik a boldog békeidőkben egyáltalán nem arról álmodozhattak, hogy tetves-büdös lövészárkokban kell rettegniük az életükért, miközben hozzájuk hasonló fiatalok rettegnek tőlük, az ő halálos fegyvereik miatt, hanem egyszerű, hétköznapi, boldog életet szerettek volna élni. Ám a történelem ezt nem adta meg nekik, és ma már tudjuk, hogy a nagy háború után sem kapták vissza azt a világot, ahonnan hadba vonultak. A hosszú tizenkilencedik század 1914. július 28-án véget ért, és a minden korábbinál véresebb és kegyetlenebb rövid huszadik század 1918. november 11-én beköszöntött. Annak ellenére is, hogy 105 évvel ezelőtt, a világ szerencsésebb részein elhallgattak a fegyverek.

A dédapák és az ükapák történetét kellene elmesélnünk az 1914 és 1918 között Szolnokon feladott képeslapok hátlapjai alapján.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A Baross a ’20-as évek végén

Néhány ház, leginkább „tornyocska” miatt könnyen azonosítható, hogy a Bauer István gyűjteményében található fotó Szolnokon, a Baross utcában készült, valamikor az 1920-as évek végén.

A Szapáry két oldala között

Az előző századforduló egyik kora őszi napján készült ez a felvétel a szolnoki Szapáry utcáról, amelyen jól látszik, hogy a két oldala között szinte ösvényeket tapostak az átkelők.

120 éves szolnoki bringás?

A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.

Zöldár a torkolatnál

Szigeti Henrik már a „szép Tisza-hídról” örökítette meg a Zagyva torkolatot. Aki viszont postázta ezt a képeslappá lett fotót, a szolnoki vártemplom tornyát már nem láthatta ilyennek.