Éppen tíz évvel ennek a szolnoki anziksznak Pozsonyba küldése előtt módosították a képes levelezőlapokra vonatkozó szabályokat, így a hátlapon nemcsak rövidebb lett a címzés helye, de direkt az üzenetnek engedték át a fél felületet. Ennek ellenére olyan a szolnoki Szapáry utcát ábrázoló lap képes oldala, mintha tíz évvel korábban postázták volna, a fotós felület „üres” részeire is került üzenet. Persze nem zárható ki, hogy oda már nem Mucy rótta a sorokat, aki 1915. június 29-én – egy évvel és egy nappal az első világháborút kirobbantó merényleg után – Szolnokról az ország másik városába, Pozsonyba küldte ezt a lapot a „Pubikájának” nevezett Csepely Tibornak. Más a kézírás, más a stílus, de az azért kiderül, hogy fotós oldalra író is ismerte Edit néniéket, meg az is, hogy Tibor fiatalember lehetett 1915-ben, akiből pár év alatt „fess fiú lett”, akinek a második író „gratulál a hosszú nadrághoz”. Egy másik világ. Amit úgy tűnik, akkor még nem nagy érintett meg a háború.

Sajnos a lap szövegéből nem derül ki, hogy „Pubi”, azaz a felnőtté cseperedő Tibor járt-e valamikor Szolnokon, és, ha igen, mikor. Mert mondjuk, ha évekkel e képeslap kézhezvétele előtt fordult meg a városban, akkor igencsak elcsodálkozhatott Szolnok, vagy legalábbis a korzónak induló gróf Szapáry utca fejlődésén. A megörökített épületek többsége ugyanis néhány évvel a felvétel készítése és a szolnoki Gettler József képeslapon történő kiadása előtt épült. A kép jobb szélén lévő díszes épület, a Kádár cukrászda például a fotózás előtt 3-4 évvel lett emeletes, és kapta meg szecessziós homlokzatát, illetve gondolom, utcára nyúló „kerthelyisége” is akkoriban jöhetett létre. Az utána sorakozó öt épület pár évvel, évtizeddel idősebb, azonban a felvétel közepe táján magasodó Erlich-ház csak 1911-12-ben épült fel.

A fotó bal szélén, az utca túloldalán, az akkori páros oldal 4-es számú telkén álló banképület is viszonylag fiatal még ezen a képen, hiszen a Szolnoki Hitelbank csak 1907-re készült el vele, hogy aztán három évtizeden keresztül a Szapáry utca meghatározó épülete legyen. Ugyancsak új, sőt talán a kép legújabb épülete a távolban látható toronyhoz tartozó Barta-palota, amit a Sóház és a Szapáry utca sarkán – ott, ahol ma a Tiszai hajósok tere kezdődik – 1912-ben építettek fel a tehetősebb szolnokiak lakásigényének kielégítésére, magánpénzből, befektetési céllal. Talán ez az a részlet a képeslapon, ami alapján leginkább szűkíteni lehetne, hogy ez felvétel legkorábban mikor készülhetett.

Ugyanakkor szembetűnő a szolnoki korzó gondozottsága. Két oldalt, az akkoriban még egyáltalán nem általánosan elterjedt járdákat fiatal fasorok választják el a kövezett úttesttől, illetve az akkor még létező szikkasztó árkoktól.

Olyan jó lenne egyszer megtudni, hogy az elmúlt másfél évszázadban hányszor telepítettek és vágtak ki fákat a Szapáry úton, mert egészen biztos, ezekből a facsemetékből nemhogy ma, de a második világháború idejére nem maradt meg egy sem. Pedig látható, hogy milyen jó árnyékot adtak a korzó járdáinak, és minden bizonnyal az úton baktató vagy száguldó lovaskocsik porát is felfogták. Persze, az 1914-ben megörökített fákon kívül is sok minden eltűnt Szolnok korzójáról az elmúlt 111 évben, hiszen nemcsak az utcakép, de a világ is nagyot változott ennyi idő alatt.