Egy átlagos hétköznap délután a helikopteres körforgalomtól (15.45) a Vörösmező utcai lámpáig (16.15) harminc perc alatt jutottam el autóval. Alig egy órával később, ismét a helikopter alatt álltam be a sorba, és nagyjából ugyanennyi idő alatt tettem meg a szűk három kilométert. Persze, minek megyek arra meg pont ebben az időben. Csak szólok, hogy a 442-es lassan becsúszik a Kertvárosba, tehát ezeket a délutáni időtöltéseket tekintsük gyakorlásnak az ígéretek útján.

A régi 4-estől Délre október 4-én lesz lomtalanítás. Viszont a Sütő és a Mészárol Lőrinc utcák találkozásánál 12 nappal korábban, szeptember 22-én már megjelent az első kacat. De miért? Ezen az alapon egész évben utcára tehetnénk a lomokat. Igaz, ez a rozzant kanapé már nem az egyén gondja. Elnézést az erős kifejezésekért! Önző idiótákkal nem lehet normális várost építeni! Ezt a kacatot idő előtt utcára rakó szellemi gatya bizonyítja: nem mindig minden a fejétől büdös.

Az alföldi gátak teteje a legtöbb esetben hullámos és gazos, tehát azt is mondhatnánk a szolnoki Zagyva-gát művésztelep melletti részére, hogy nincs itt semmi látnivaló. Meg máshol a város parkjai, zöldterületei rendben vannak. Én is csak azért citálom a milliárdos beruházással várfallá lett gátat, hogy mielőtt újabb közterületek megújítására pályázik Szolnok, gondoljuk át: mit tudunk kezdeni a meglévőkkel.

Súlyos vészhelyzet esetén, akkor is csak megkülönböztetett jelzéssel (gyk.: kékvillogó) van keresnivalója autónak a Tiszaparti sétányon. Nincs az a közfeladat, az a borús idő, az a rengeteg munka és ebédidő, ami ez alól felmentést adhat(na). Gondolja a naiv szolnoki. Ám ebben a városban mindent lehet. Azoknak is, akiknek pedig példát kellene mutatniuk. Mert, ha valakinek lehet, akkor mindenkinek lehet. És ez a lejtő!