Régi helyi napilapokat lapozgatva néha olyan érzése van az embernek, hogy időcsapdába került, vagy mintha nem változna semmi. Legalábbis, ami a helyi politikusok nagyvonalú ígérgetéseit, meg a valóságot, azaz a megvalósulást illeti. Hetven évvel ezelőtt például ismertették a második 5 éves terv várható szolnoki fejlesztéseit, köztük például a városon áthaladó 4-es út korszerűsítésének az 1956-os megkezdését. A megvalósítás nagyjából másfél évtizedet csúszott, igaz, közbejött egy forradalom, ami az egész második 5 éves tervet elsodorta. Hogy az 1955 novemberében beígért, a 4-es főút átkelési szakaszához kapcsolódó külön kerékpársáv hol, mikor és miért veszett el, az más kérdés. Ilyesmi már csak akkor épült Szolnokon, amikor nem a városon haladt át a nemzetközi főút.

A mából nézve azt is tudjuk, hogy az „ország legszebb és legnagyobb” vasútállomását sem sikerült felépíteni 1956 és 1960 között, bár tény, hogy az első kapavágásig 1956 januárjában eljutottak, és a ma Czigler-háznak nevezett kétemeletes irodaépület legalább elkészült. Az 1955 novemberében 2-3 évesre és 56 millió forintosra jósolt beruházás azonban ugyancsak bő másfél évtizedes késéssel indult el, és minimum hússzor annyi forintot vitt el, mint az első ígéretnél gondolták. Ugyanakkor nem tudom, hogy végül épült-e gázgyár Szolnokon. Miként a Kőolajkutató Nemzeti Vállalat 32 lakásos, domborművel díszített, Ságvári körúti házát se tudom azonosítani, amit a Nemzeti Bank akkori épületével (?) szemben terveztek felhúzni. (Ha valaki tud erről valamit, árulja el!)

Egy évtizeddel később kevésbé a tervekről, mint inkább a megvalósulásokról számolhatott be a helyi újság. Még akkor is, ha az 1965. november elején megnyíló Zagyva „kiscukrászda” és Bástya kisvendéglő elkészültéről úgy írtak, hogy a Zagyván-túli városrész régóta várt, kulturált vendéglátóhelyei Luca székeként készültek. Ugyanakkor már öt hónapja tartott a Mátyás király úton, az MTE pálya mellett a Megyei Testnevelési és Sporthivatal emeletes irodaházának az építése, amit azonban december 31-e helyett csak a következő év tavaszára ígértek átadni. Ugyancsak ekkoriban veselkedtek neki a színház melletti 63 lakásos tízemeletes építésének, aminek avatását 1966-ra prognosztizálták. Öröm az ürömbe, hogy a szolnoki Tisza-part képét örökre elrontó katonai tízemeletes helyére akár magasabb ház is kerülhetett volna, miként azt néhányan vízionálták.

Az 1965-ös év novembere persze nem csak a beruházások miatt érdekes, hanem mondjuk, a kulturális hírek okán is. Mert például ekkor vette át a zsűri Szabó László Famunkás című alkotását, amit a következő évben állítottak fel az újvárosi víztorony tövében. Ugyanebben a hónapban, a még mindig romos szolnoki vasútállomáson filmforgatás is zajlott, mégpedig Máriássy Félix Fügefalevél című filmszatírája készült, többek között Besenyei Ferenc, Sinkó László és Halász Judit közreműködésével. Amit aztán lehet, hogy a fentebb említett Zagyva cukrászdában, ugyancsak hatvan éve elindított Mopresszóban – azaz a mozi és a presszó keresztezése – is vetítettek, miközben a nézők között olyanok is ültek, akiknek a gyerekére, az Tempó KTSZ 1965 novemberében indított KTSZ gyermekmegőrző szolgáltatása vigyázott.

Újabb tíz évvel később, azaz fél évszázaddal ezelőtt a beruházások részben még magukon viselték a Szolnok 900 jubileum nyomait. Mert például 1975. november 2-án nyitották meg az új vasútállomással egybeépített 2-es postát, aminek 3 szintes – ebből egy pince –, 1500 négyzetméteres épülete 86 millió akkori forintba került, és tényleg az ország legmodernebb postahivatala lett. Alig egy héttel később adtak hírt a Csanádi – ma Nagy Imre – körút és a Mátyás király út elkészültéről azzal, hogy ezek a szolnoki északi körút fontos részei, aminek építése a következő évben a Pólya Tibor úton folytatódik majd. És ugyancsak hosszan sorolta a korabeli újság, hogy mi minden épül még a Jubileumi tér környékén a következő években, hiszen a jubileumra a vasútállomáson és az emlékművön kívül még semmi sem készült el. Így akkor még csak álom – de később megvalósult álom – a tér körül épülő tízemeletesek, a vasutas művelődési ház, és az üzletsorok, amelyekből talán csak a Lehel és a Videoton bemutatóterem nem készült el, illetve az Állami Biztosító sem az 1975-ös tervek helyén valósult meg.

És idézzünk fél évszázaddal ezelőtti kulturális témájú híreket is. A Szigligetiben bemutatták Örkény István Kulcskeresők című drámáját, amit Galambos Lajos el nem készült munkásmozgalmi darabja helyett rendelt a város a 900 éves jubileumra. A MÁV Járműjavító Férfi Kara fennállásának századik, míg az MHSZ Olajbányász fúvószenekar ötödik születésnapját ünnepelte a Munkásőr úti kultúrteremben, azaz a mai Kőrösi úton, az évek óta bezárt Járműjavító Művelődési Házában. Ugyancsak jubileumot ünnepelt Kardos István, a város jellegzetes hírlapárusa – Kardos Ernő és Tamás édesapja –, aki akkor már negyedszázada árult újságot a Ságvári és a Beloiannisz utca sarkán, miről még a Magyar Posta Debreceni Igazgatósága, és természetesen a megyei napilap is megemlékezett. És bár nem volt kerek évfordulója, de valamiért mégis 1975. november 4-én helyezték el a megyei tanács nagytermének bejárata mellett a tanácsköztársasági, illetve az 1956. november 4-ére emlékeztető, „Történelmi tény…” kezdetű – mint később kiderült: hazug – emléktáblát, Papi Lajos alkotásait.

A négy évtizeddel ezelőtti november – kis túlzással – az Árkád földszintjének birtokbavételéről szólt, hisz miután az emeleti lakások többségét elfoglalták az első lakók, lent sorra nyíltak a boltok. November első hetében például megnyílt az Árkád ételbár, abban a különálló tömbben, aminek a tetőszerkezete idén nyáron égett le. Mint a korabelli cikkben olvasható, a gyorsan valami egyszerűt enni akarókat akarták kiszolgálni, az italokat pedig azért adták drágán, hogy a helyből ne legyen kocsma. Két héttel később az Árkád belső folyosóján megnyitott az új Ofotért, amit 1985 novemberében még inkább „optikus szalonnak” neveztek. A hónap utolsó napján pedig a szolnoki IBUSZ kirendeltség is áttette ide a székhelyét, miközben a pár héttel korábban, a Kossuth tér felőli sarkon megnyílt hírlapboltot már kritika érte, hogy kínálata semmiben sem tér el az aluljáró két oldalán lévő újságosbódékétól, pedig akár külföldi lapokat és nehezen beszerezhető folyóiratokat is árulhattak volna.

Zárjuk a régi novemberekre való visszatekintést 1985-ös kulturális vonatkozású hírekkel! Amelyek közül a legfontosabb, hogy két év után elkészült a Technika Háza, azaz az egykori Vármegyei Kaszinóból, későbbi Tisza Antal Úttörőházból METESZ székház lett. Társadalmi munkában felújították a Tiszai hajósok terén lévő első világháborús emlékművet, amiben nem maga a restaurálás a legérdekesebb, hanem hogy talán negyven év után először tesz említést helyi újság a szoborról. Az öt évvel korábban háromtermessé alakított Tisza mozi pedig éppen bajban volt, mert a gázfűtésre való áttérés miatt veszteséges lett az üzemeltetése, miközben még mindig csak ígérték a termeket elválasztó, és a hangot áteresztő falak szigetelését. És bár nem szorosan vett kulturális hír, de szerintem érdemes megemlíteni, hogy negyven évvel ezelőtt adták szerződéses üzemeltetésbe – azaz lett maszek – a Marcipán cukrászda, ami már akkor is fogalom volt Szolnokon.