A vasútállomás mellett álló szocreál irodaház távolabb eső sarkánál – a kiállított 424-es gőzmozdony felé haladva – öt emléktáblát találunk a falon. Közülük az egyik a Szolnok-Kiskunfélegyháza vasútvonal megnyitásának centenáriumára emlékeztet.

Azt általában mindenki tudja, hogy az ország második vasútvonala Budapest és Szolnok között nyílt meg 1847. szeptember elsején. A szolnokiak közül sokakban még az is felrémlik, hogy ez adta az apropót a város napjának kijelöléséhez. Azt viszont már kevesebben tartják számon, hogy az első pesti vonatok nem a mai állomás területére érkeztek. Az pedig, hogy Szolnok igazi vasúti csomóponttá válása az első vonat érkezése után bő fél évszázadig tartott, még kevésbé ismert. És emléktábla is csak kettő utal erre.

Közülük az egyik az állomás melletti irodaház falán, négy másik emléktábla társaságában található, és ha jól gondolom, a Szolnokon összefutó hat vonal közül az utolsónak építettre emlékeztet. Az aprócska dombormű előterében egy férfi – talán vasutas – és egy nő áll kicsit szomorúan, talán összebújva. Mögöttük gőzmozdony vontatta személykocsi robog, aminek a takarásából az egész magyar vasútra egykor oly jellemző állomásépület teteje kandikál ki. Alatta pedig a felirat: Szolnok-Kiskunfélegyháza vasútvonal 1897-1997.

Amiből mindenki számára egyértelmű, hogy ez a kis tábla a két várost összekötő – ma 145-ös vonalként számon tartott – vasútvonal megnyitására emlékeztet. Amit a centenárium évében a Vasúttörténeti Alapítvány helyezett el a vonalon érintett néhány önkormányzat összefogásával. Nem ellenőriztem, de a korabeli leírások alapján hasonló emléktáblának kell lennie valahol Tószegen, Lakitelken, Tiszaalpáron és Kiskunfélegyházán is.

Sajnos az emléktábla – méretei és funkciója miatt – arról már nem szólhat, hogy a szolnoki ipartelepek kialakulásában vagy fejlődésében is szerepet játszó vonal eredetileg Helyi Érdekű Vasútként (HÉV), azaz a normáltól eltérő pályával épült Környei Izidor tervei alapján. Az első szerelvény 1897. december 9-én közlekedett rajta, és csak a szerencsének, meg az időközben teret nyerő józanésznek köszönhető, hogy a nyolcvanadik születésnapja előtt nem számolták fel. Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció – ami részben az olcsó üzemanyagra és a KGST felfutó teherautó gyártására épített – a Szolnok-Kiskunfélegyháza vonal tíz éven belüli megszüntetésével számolt. Ami aztán nem valósult meg, sőt a hetvenes-nyolcvanas években korszerűsítették a pályát, ami így teljes értékű vasútvonal maradhatott. És, amit negyedszázada még a vegyiművektől a cukorgyáron keresztül, szerintem a Mezőgépen át a betonelem-gyárig és a papírgyárig sok szolnoki üzem használhatott.