Értelmetlen vitát folytathatnánk arról, hogy Szolnok főtere, a Kossuth tér mikor volt szebb. De talán kevesen ellenkeznének, ha azt mondanám: nem a mellékelt képeslapon megörökített pillanatában. Úgy tippelem, valamikor a hetvenes évek végén járunk.

A város főterének háború utáni átalakítása a hatvanas évek elején kezdődött és nagyjából a hetvenes évek közepére befejeződött. A tér keleti végén ugyan már az ötvenes évek elején felépült az I. számú irodaház, viszont a többi földszintes épület helyére csak egy jó évtizeddel később kezdtek új házakat felhúzni. A Táncsics út sarkán lévő „lordok” házának is nevezett bérház, a városháza melletti 77 lakásos társasház, a múzeum és a könyvtár közötti lakóház, a Múzeum étteremnek illetve a színház jegypénztárának otthont adó emeletes házak mind a hatvanas években épültek. És abban az évtizedben tűnt el a Múzeum étterem elől a Steiner Jakab ház és a 68-as emlékmű is. A nagy átépítés utolsó mozzanatai voltak az egykori Népbank beborítása, illetve a tér nyugati sarkában álló, egykor a társadalombiztosítónak otthont adó irodaház felhúzása, ami viszont már 1975-ben történt.

Nagyjából a hetvenes évek közepe táján kerülhettek a helyükre a teret esténként sokáig meghatározó neonreklámok. Az ezen a képeslapon is látható, forgó kerekeket imitáló Casco, az I. számú irodaház tetején lévő zöld OTP, illetve oldalán lévő Néplap felirat, valamint a Sztár áruház bejáratánál lévő fényreklám. (E két utóbbinak a tartóelemeit a mai napig fel lehet fedezni a téren.) De ugyancsak világító, írott betűket imitáló „cégérek” voltak az épületek földszintjén lévő üzletek, például a zöldséges és a fodrász bejárata fölött is. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy a városháza tetején lévő hatalmas csillag világított-e még vörösen a hetvenes évek végén.

A tér egészének arculatát leginkább a Damjanich Múzeum elé – ha jól tudom 1964-ben – felállított Munkásmozgalmi emlékmű határozta meg. Kovács Ferenc 1990-ig helyén maradó alkotása egyetlen, a teret mutató képeslapról sem maradhatott le, és legalább annyira a város „védjegye” volt azokban az évtizedekben, mint az 1970-ben, a Tiszaliget bejáratánál felállított Fáklyavivő.

A mellékelt kép készítésekor egyébként a tér – és város – már fulladozott a Tisza-hídon átkelő autók, köztük a rengeteg kamion áradatában. A Kossuth tér ráadásul nemcsak az itt áthaladó 4-es út miatt volt inkább az autóké, sem mint a gyalogosoké, hanem a Múzeum előtti közforgalmú út, illetve a színház jegypénztárnál lévő parkoló és taxiállomás miatt is. A tér egyetlen zöld területe a mai könyvtár épülete előtt volt.

Nem tudom, hogy ha annak idején valaki kapott egy ilyen képeslapot Szolnokról, mi jutott eszébe a városról. Mondjuk az, hogy a szolnokiaknak is van munkásmozgalmi szobra, ebben a városban is megmaradt néhány régi épület, de a helyiek alapvetően az új kockáikra „büszkék”. Azzal együtt, hogy a képen látható három ház mára a tér megszokott eleme lett. Ha esetleg tőlünk Keletebbre küldték ezt a lapot, akkor persze az is feltűnhetett, hogy a magyarok milyen jó autókkal járnak. A múzeum bejárata előtt álló Fiat 850-es a legtöbb szocialista országban megindította volna az autóról álmodók nyálelválasztását, de a jellegzetes bordó Zsiguli, és a nálunk lenézett Zaporozsec is a vágyak netovábbja lehetett sok helyen.

Nem egy szép kép a térről. Viszont így bő harminc év távlatából már csak azt vehetjük tudomásul, hogy Szolnok ilyen is volt.