2026.04.27. (hétfő)

A szocialista nagyváros

A szocialista nagyváros

Dátum:

Az ehhez a képeslaphoz használt fotó 1975 és 1984 között bármikor készülhetett. A növények méretei alapján azonban inkább a hetvenes évek közepére, második felére tippelném a fotózás pillanatát. Amikor sorra jelentek meg felvételek - képeslapokon is - Szolnokról, mint fejlődő, szocialista nagyvárosról.

Az ehhez a képeslaphoz használt fotó 1975 és 1984 között bármikor készülhetett. A növények méretei alapján azonban inkább a hetvenes évek közepére, második felére tippelném a fotózás pillanatát. Amikor sorra jelentek meg felvételek – képeslapokon is – Szolnokról, mint fejlődő, szocialista nagyvárosról.

Akik a hetvenes években vagy később születtek, azok számára már ismerős és természetes a szolnoki Jubileum tér látképe. Viszont azok, akik mondjuk csak azt megelőzően jártak Szolnokon, és 1975 után kaptak egy ilyen képeslapot a városról, igencsak meglepődhettek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a hetvenes évek közepére új Szolnok született. Tele olyan épületekkel, amelyek az adott kornak, az akkor zajló beruházásoknak, majd évtizedek alatt a városnak is emblematikus jelképei lettek. Gondoljunk a vasútállomásra és környékére, a magasházakra, a rengeteg lakótelepekre, a Kossuth tér „új” házaira vagy akár a Tiszaligetre. Szolnokból szocialista nagyváros lett többségében olyan épületek révén, amelyekhez hasonlót a megyeszékhelyek és a nagyobb iparvárosok többségben is találhatunk. Különbség csak az egyforma épületek elhelyezésében volt, amit aztán a számtalan fotó tett végül az adott városra jellemzővé.

A szolnoki 24 emeleteshez hasonló toronyház is van az országban, például Gyöngyösön vagy Debrecenben. Azonban egyik sem áll egy lényegében a házzal egyidős, azzal együtt kialakított téren. Ma az ország legmagasabb lakóépületének számító toronyházunk különlegessége ugyanis abból is adódik, hogy a mellette lévő Y-házzal, és az előtte álló Szolnok étteremmel és ABC-vel alkot egységet. Sőt, környezetébe is tökéletesen illik, hiszen az új vasútállomás, a szemben lévő Csomóponti művelődési ház, illetve a teret két oldalról határoló tízemeletesek is ugyanakkor, hasonló stílusban épültek. És talán nem szentségtörés kimondani, hogy a tér közepére felállított, vasbeton tömbökből illeszkedő Tanúhegy is remekül illik ide, sőt Szolnok bármelyik másik terén idegenül hatna. Azaz a Csobaji Előd által megörökített, az Offset Játékkártya Nyomda által előállított és a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat által terjesztett lap egy jól kitalált, frissen épített teret örökített meg. Ami az elmúlt négy évtizedben szinte semmit sem változott.

Talán csak a fotó bal oldalán látható Ikaruszok színe más ma, hiszen hol vannak a sárga helyi- és szürke helyközi járatok. Igaz, a Finta László által tervezett 200-as sorozatból – amit 51 éve kezdtek gyártani, és pont a fotózás idején jelentek meg tömegesen a magyar városokban (is) – még ma is jó néhány fut Szolnok utcáin. A tömegközlekedési eszközökön és a növények méretein kívül esetleg még a házakon és a villanyoszlopokon megjelenő hirdetések miatt nem lehetne ma egy ugyanilyen fotót elkészíteni.

Ami nem is baj. Mert nézegetve ezt a nagyjából negyven évvel ezelőtti, meglehetősen halványszínű képeslapot, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy olyan ez a kép, mint néhány mai észak-koreai város fotója. „Modern” házak, szépen kialakított park, de sehol egy ember, sehol valami élénk szín. Szürke az egész. Persze tudom, hogy a hetvenes évek Magyarországa és a mostani KNDK, a diktatúra kegyetlensége tekintetében köszönő viszonyban sincs egymással, sőt, hozzájuk képest mi tényleg a legvidámabb barakk voltunk. Ám ez nem változtat a szürkeség érzésen, ami a testvéri szocialista országok, általában hasonlóan csak az új építményeket bemutató képeslapjain is visszaköszönt a hetvenes-nyolcvanas években. De ez is a múltunk része, amit nem kellene átírni.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átnézünk a híd alatt

Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.