Az ehhez a képeslaphoz használt fotó 1975 és 1984 között bármikor készülhetett. A növények méretei alapján azonban inkább a hetvenes évek közepére, második felére tippelném a fotózás pillanatát. Amikor sorra jelentek meg felvételek – képeslapokon is – Szolnokról, mint fejlődő, szocialista nagyvárosról.

Akik a hetvenes években vagy később születtek, azok számára már ismerős és természetes a szolnoki Jubileum tér látképe. Viszont azok, akik mondjuk csak azt megelőzően jártak Szolnokon, és 1975 után kaptak egy ilyen képeslapot a városról, igencsak meglepődhettek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a hetvenes évek közepére új Szolnok született. Tele olyan épületekkel, amelyek az adott kornak, az akkor zajló beruházásoknak, majd évtizedek alatt a városnak is emblematikus jelképei lettek. Gondoljunk a vasútállomásra és környékére, a magasházakra, a rengeteg lakótelepekre, a Kossuth tér „új” házaira vagy akár a Tiszaligetre. Szolnokból szocialista nagyváros lett többségében olyan épületek révén, amelyekhez hasonlót a megyeszékhelyek és a nagyobb iparvárosok többségben is találhatunk. Különbség csak az egyforma épületek elhelyezésében volt, amit aztán a számtalan fotó tett végül az adott városra jellemzővé.

A szolnoki 24 emeleteshez hasonló toronyház is van az országban, például Gyöngyösön vagy Debrecenben. Azonban egyik sem áll egy lényegében a házzal egyidős, azzal együtt kialakított téren. Ma az ország legmagasabb lakóépületének számító toronyházunk különlegessége ugyanis abból is adódik, hogy a mellette lévő Y-házzal, és az előtte álló Szolnok étteremmel és ABC-vel alkot egységet. Sőt, környezetébe is tökéletesen illik, hiszen az új vasútállomás, a szemben lévő Csomóponti művelődési ház, illetve a teret két oldalról határoló tízemeletesek is ugyanakkor, hasonló stílusban épültek. És talán nem szentségtörés kimondani, hogy a tér közepére felállított, vasbeton tömbökből illeszkedő Tanúhegy is remekül illik ide, sőt Szolnok bármelyik másik terén idegenül hatna. Azaz a Csobaji Előd által megörökített, az Offset Játékkártya Nyomda által előállított és a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat által terjesztett lap egy jól kitalált, frissen épített teret örökített meg. Ami az elmúlt négy évtizedben szinte semmit sem változott.

Talán csak a fotó bal oldalán látható Ikaruszok színe más ma, hiszen hol vannak a sárga helyi- és szürke helyközi járatok. Igaz, a Finta László által tervezett 200-as sorozatból – amit 51 éve kezdtek gyártani, és pont a fotózás idején jelentek meg tömegesen a magyar városokban (is) – még ma is jó néhány fut Szolnok utcáin. A tömegközlekedési eszközökön és a növények méretein kívül esetleg még a házakon és a villanyoszlopokon megjelenő hirdetések miatt nem lehetne ma egy ugyanilyen fotót elkészíteni.

Ami nem is baj. Mert nézegetve ezt a nagyjából negyven évvel ezelőtti, meglehetősen halványszínű képeslapot, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy olyan ez a kép, mint néhány mai észak-koreai város fotója. „Modern” házak, szépen kialakított park, de sehol egy ember, sehol valami élénk szín. Szürke az egész. Persze tudom, hogy a hetvenes évek Magyarországa és a mostani KNDK, a diktatúra kegyetlensége tekintetében köszönő viszonyban sincs egymással, sőt, hozzájuk képest mi tényleg a legvidámabb barakk voltunk. Ám ez nem változtat a szürkeség érzésen, ami a testvéri szocialista országok, általában hasonlóan csak az új építményeket bemutató képeslapjain is visszaköszönt a hetvenes-nyolcvanas években. De ez is a múltunk része, amit nem kellene átírni.