2025.09.12. (péntek)

Ajánlom

Küzdelem egy első filmmel

A nézőtéren elsőre azt láttam, hogy van egy jó alapötlet, ami nem jön le a vászonról. Aztán a közönségtalálkozón kiderült, milyen keretek, korlátok között készült Kárpáti György Mór Guerilla című mozija, és megértőbb lettem. A nézők részéről is megérdemel egy lehetőséget egy első film.

Családi összejövetel után

A nyitójelenet elcsépelt. A játékidő jelentős részében egy autóban egymás mellett ülő és beszélgető főszereplők filmezése nem túl izgalmas. A végkifejlet sejthető, mégis sántít. A két főhőstől is többet vártam, amiért a mellékszereplők sem kárpótolnak. Szóval több sebből vérzik a Most van most.

Törlesztések

A Kölcsönlakás az év legjobb magyar mozifilmje. De csak azért, mert idén még nem mutattak be másik magyar játékfilmet. Nincs kétségem afelől, hogy minden premier egyre lentebb taszítja majd Dobó Kata első filmjét a hazai gyártású mozik listáján. Mert csak a színészek mentik a menthetetlent.

Tizensok remek ember

Katarzis. Ezt éreztem a Tizenkét dühös ember szolnoki előadása után. És megkockáztatom: megszületett az évad előadása. Sőt! Parádés színészi játékok keltik életre az egyébként is remek, az ötvenes években játszódó darab karaktereit. Ami mégis aktuális és kiáll az emberi értékek mellett.

Kevesebb kép, mint aktív év

Mondhatnám, hogy szerencsétlen egybeesés a Szolnokon egyszerre látható Munkácsy és Bokros László kiállítás, hiszen az előbbi kicsit elhomályosítja az utóbbit. Pedig aktív éveinek a felét Szolnokon töltő Bokrost sem lenne szabad kihagyni, sőt! Mert azt hiszem, sokunk régi, szolnoki ismerőse.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum