Szolnok és története minden szálával a Tiszához kötődik. Mégis úgy érzem, erről a kapcsolatról esik a legkevesebb szó. Némi kárpótlás a Damjanich Múzeum "Folyosó Galériáján" július végéig látható kiállítás. Hidakkal, gátakkal, hajókkal, malmokkal, emberekkel, Szolnokkal.
A szolnoki Hild tér építészetileg talán legmegosztóbb, ugyanakkor kifejezetten izgalmas köztere a városnak. Így kevés alkalmasabb helyet találhattak volna a Magyar Mérnöki Kamara 200 éves európai építőmérnökség előtt tisztelgő szabadtéri kiállításának. Megkerülhetetlen.
A szolnoki Sztálin-szobor ötlete nem legenda. Ha kisebbet álmodnak, akkor ma a Megyeháza és a Szigligeti utca között tér nyúlik a Tiszáig, ahol 1956-ban ugyanúgy ledöntik Dzsugasvilit, mint Budapesten. A Kommunista kiskirályok című kötet azonban nemcsak erről szól és nem ezért fontos.
Állandóan kellene egy hasonló kiállítás Szolnokon. Hozzátéve, hogy a régi képek szerintem keveset érnek, ha nem mondjuk el, mit érdemes látni rajtuk. Háromszor voltam önkéntes idegenvezető az Aba-Novák Erkel Galériájában, a Vincze Gyula gyűjteményéből rendezett kiállításon.
Szolnokra is van utalás Benedek Szabolcs Vörös, mint a vér című, alig egy hónapja megjelent regényében. A szolnoki kötődésű író új könyve egy különleges időutazás az éppen száz évvel ezelőtti Magyarországon, ahol olyan történelemből ismert alakok bukkannak fel, mint Korvin vagy Szamuely.
