2025.09.12. (péntek)

Ajánlom

Egy anya vagy egy család

Kifejezőbb vagy egyedibb címet is választhattak volna az elsőfilmes Szilágyi Zsófia mozijának. Amit vágni is lehetett volna kicsit bátrabban. Az Egy nap jól indult a nemzetközi fesztiválokon és a hazai mozikban is. Ezért érthetetlen, hogy lényegében lekerült a filmszínházak műsoráról.

A rendszerről X-elve

Politikai krimi, ami éppúgy szól az előző rendszer és a rendszerváltás zavaros világáról, mint napjainkról. Egy dologhoz nem érdemes hasonlítani: a rendező korábbi sikeréhez a Liza, a rókatündérhez. Az első hétvégén tized annyian látták, mint a Queen filmet, nekem mégis sokkal fontosabb.

A nagyháború szolnoki könyvekben

"Az első világháború a város fejlődését megakasztotta." Ez nem egy fejezetcím vagy összefoglaló mondat, hanem kis túlzással mindaz, ami a Szolnok történetével foglalkozó munkákban, a szocializmus éveiben az 1914-18 közötti időszakról megjelent. A helyzet nehezen változik.

Hárman az életünkből

Látszólag Olaszországban járunk, bár legalább két-három évtizeddel korábban játszódik a történet, Molnár László rendezésében a Hárman a padon épp annyira mai, hogy szívbe markoljon és elgondolkodtasson. Amihez nemcsak jó darab jó adaptálása, de három kiváló színész is kell.

Holtköltők Keleten

Megtörtént események alapján. Így kezdődik A néma forradalom. Számomra pedig úgy folytatódik: azért készült, azért kellene sokaknak megnéznie, hogy még egyszer ne történhessen hasonló. Ez a német film ugyanis nemcsak róluk és rólunk, hanem főleg a kommunizmusról mesél.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum