Ezen a héten a Tisza moziban egy nem is oly távoli, mégis különös világba csöppenhetnek, ha jegyet váltanak A második feleség című filmre. Szerintem nem lehet megbánni, még akkor sem, ha a végén sírni fog a lelkünk amiatt, hogy már az osztrákok is jobb filmeket készítenek, mint mi.
Az ágyúk dörögtek, a kisebb gyerekek sírtak, a riasztók vonyítottak. A Szapáry kereszteződése felől indított magyar roham végül ismét diadalmaskodott. Az osztrákok kénytelenek voltak feladni a szolnoki várat. Csak az a játék lehet szórakoztató, amit komolyan vesznek.
Tárnai Attila: nyíltszíni taps. Karczag Ferenc: többször megállt a levegő. Barabás Botond: az utolsó monológgal bevitte a megérdemelt gyomrost. Dósa Mátyás: ismét nagy kisfiú lett. Balázs Péter rendezésében a Sága liliom: férfiak játéka.
Hónapokkal a bemutató után ültem be az Egy bolond százat csinál című darab szolnoki előadására. Semmi egyebet nem akartam, csak egy kis péntek esti kikapcsolódást. A teltházas nézőtéren ezt meg is kaptam. Ennyi és nem több. De miért baj az, ha a színház erről is szól?
Már a küszöbön majdnem hanyatt estem. Nem sokat vártam ugyanis a Szolnoki Galéria Műgyűjtők féltet ritkaságai című kiállításától. Erre benyitok, és előbb egy Ingo Glass kisplasztikán akad meg a szemem, aztán meg három Aknay képen. Mi van itt? Az elmúlt évek legjobb kiállítása.
