Nálam már többször kiverte a biztosítékot, hogy Szolnok belvárosában nem túl felemelő vasárnap reggelente sétálni. Egyszerűen azért, mert az utakon, a járdákon és szinte mindenütt ott vannak az előző este bulijainak, utcai lazulásának a nyomai. Biztos, hogy nem akarnak a szombat éjszaka nyitva levő szórakozóhelyek tulajdonosai összedobni egy kis pénzt a vasárnap reggeli takarításra? Lehet drágább a sör. És, akkor a nem bulizók is jól, vagy a jelenleginél jobban járnak.
A Milléren még fellelhető, egykor szebb napokat látott Vízügyi Múzeum lassan, de biztosan pusztul. A Hoffherr traktor évek óta nincs már a helyén, így nem lehet tanúja az egykor gondosan összegyűjtött eszközök és berendezések eltűnésének, szétkorhadásának. Néhány honlap még létező kiállítóhelyként utal a különleges szolnoki gyűjteményre, de reméljük, a kirándulók kedve az aszfaltot csak nyomokban tartalmazó odavezető úton elmegy a látogatástól, így valamivel kisebb a szégyenünk.
Lehet, hogy guinness rekordnak kellene bejelentenünk a Mártírok útja végén, a néhai papírgyár közelében álló hét darab, évek óta csak fehéren villogó vasúti jelzőlámpát. Amelyek ki tudja, mikor "láthattak" utoljára mozgó vonatot? Talán vannak még közöttünk olyanok, akik a hét lámpa bármelyikét látták tilosat jelezni. Vajon ki fizeti ezt a hét fehér villogást?
Tudom én, hogy nehéz egy ekkora épületnek új funkciót adni. Értem én, hogy rengeteg pénz kellene csak az őrzésére is. És persze nem tudom, ma kié ez a lassan 90 éves, legendás épület. És persze nem értem azt se, hogy ha már nem is történik vele semmi, miért kell pusztulni hagyni. Újra és újra siratjuk.
A járdán apró fehér körök. Körök, amelyek jelzik, időnként hol ácsorognak sokan. Sokan olyanok, akik ácsorgás közben rágnak. Rágnak rágót, ami idővel ízetlen lesz, ezért szabadulnak tőle. Tőle, az élelmiszeripari hulladéktól, ami a földre hull, elterül, ragad és marad. Marad és mint valami szétszórt üzenet hirdeti, hogy itt köpködni szokás. Köpködni a földre, Szolnok belvárosában!
