Valószínű, hogy Zsoldos Nagy Illés 1967-ben készült grafikája valamilyen közintézmény falát díszíthette a rendszerváltásig, majd a hozzá hasonló realista alkotásokkal együtt kiselejtezték. Rengeteg hasonló kép született a Kádár-korban - Szolnokról is -, és valószínű, többségük azóta meg is semmisült. Ezért vettem meg a Tisza-hídon átrobogó autóbusz rajzát.
Szerintem a háború után Szolnokon élők közül is kevesen tudták, hogy hol lehet a helyi Felszabadulás tér. Aminek emlékét leginkább néhány képeslap őrzi a negyvenes-ötvenes évek fordulójáról. Amikor nem minden pletykát bírt el a papír, mármint a képes levelezőlap írható oldala.
A Gerő Ignác által kiadott szolnoki képeslapot 1917-ben, minden bizonnyal az első világháború miatt a városon átutazó, Monarchiabeli katona adhatta postára. Érdekessége, hogy a mai Damjanich János Múzeum épületének nagyjából egy évszázaddal ezelőtti állapotát és használatát mutatja. A Kossuth tér észak-keleti sarkával együtt.
A hosszúra nyúlt XIX. század utolsó pillanatát örökítette meg ez a festett, szolnoki képeslap, amit aztán már a rövid, ám annál viharosabb XX. század első őrületében küldtek Szolnokról Nagyváradra. Ha valamire, akkor a Tisza-partján álló három templomra, mint az el- és befogadás, a vallási és kulturális sokszínűség jelképére ma is büszkék lehetünk a város múltjából.
A papír minősége alapján nagy példányszámban jelenhetett meg ez a képeslap, ami a Megyeházát mutatja a bővítés és a mögötte lévő park kialakítása után nem sokkal. Valamiért 1932 szerepel a lapon, de gyanítom, hogy a felvétel még a húszas években készült. Ma pedig nem a Megyeháza, hanem a mellette álló épületek az igazán érdekesek.
