2026.01.17. (szombat)

ArcOK

Hétvégén ARTjáró

Június 25-26-án kilencedik alkalommal rendezik meg a Szolnoki Művésztelepen az ARTjáró fesztivált. A több tucatnyi különleges programot felvonultató fesztiválról, a rendező Szolnoki Művészeti Egyesület művészeti vezetőjével, az ARTjáró főszervezőjével, Verebes György, festő- és grafikusművésszel beszélgettünk.

Kell egy hely

Középiskolás éveim alatt a város egyik legjobb helyeként tartottam számon az Ifjúsági Irodát. Az 1988-ban megnyílt intézmény 22 éves történetét Baricz Péterrel, az iroda egyik létrehozójával - számomra Szolnok egyik emblematikus alakjával - idéztük fel.

Temperamentumos vagyok

Kertész Marcella alkata, tehetsége és szerepei miatt is Szolnok egyik legnépszerűbb színésznője, akit ebben az évadban az Apácákban, a Szépségszalonban, a La Mancha lovagjában, a Leányvásárban és Hippolyt a lakájban is láthatott a közönség. És akinek jól esik, hogy Szolnok utcáin naponta felismerik.

Szolnok az életem része

Benedek Szabolcs, bár nem itt született, és jelenleg sem itt él, honlapján "nevelővárosának" nevezi Szolnokot. Így azt mondhatjuk, személyében idén szolnoki író is kapott József Attila-díjat. Mint beszélgetésünk során elmondta, nem tudja, mikor jár legközelebb Szolnokon, de ha hívják, jön, mert Szolnoknak nem tud nemet mondani.

Másol és felvidít

Meglepő mennyiségű kulcsot másolt már le az elmúlt 17 évben. Ennél talán csak a piac mellett álló pavilon falán lógó vakkulcsok száma az elképesztőbb, meg az, ahogy Pisti - azaz Nagy István - azonnal leemeli a megfelelő darabot. Vevőinek nemcsak kulcsot másol, vidámságot is ad. Egy boldog ember a város közepén. (Tallózás a korábbi cikkek közül.)

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum